Hírek
2022. December 24. 11:42, szombat |
Külföld
Forrás: mti
A béke lesz a központi témája a Ferenc pápa vezette karácsonyi szertartásoknak
A háború leállítását kívánja szorgalmazni Ferenc pápa a világhoz intézett karácsonyi üzeneteiben a Szent Péter-bazilikában szombat este kezdődő vigílián, valamint december 25-i beszédében.
Fél nyolckor kezdődik a Ferenc pápa vezette vigília a bazilikában.
A hagyomány szerint az egyházfő imádsága indítja a szertartást, a papok a kivilágítatlan Szent Péter-bazilikában a főoltárig haladnak, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének. Ezzel egy időben felkapcsolják a bazilika fényeit, és megszólalnak harangjai.
Felhajtják az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus szobrot eltakaró leplet. A földrészeket képviselő gyerekek népviseletben virágot helyeznek a szoborhoz: az idén Olaszországot, Indiát, Kongót, a Fülöp-szigeteket, Mexikót, San Salvadort és Koreát képviselik.
A Vatikán előzetes közlése szerint a pápával huszonöt bíboros, tizenöt püspök és kétszáz másik pap koncelebrál. Kínaiul az egyházért, franciául a pápáért, arabul a politikai, társadalmi, gazdasági felelősökért imádkoznak, hogy az erőszak megszüntetésével a békét építsék. Portugálul a testben és lélekben szenvedőkért, a dél-indiai malajálam nyelven a fiatalokért szól az ima.
A nyolcvanhat éves Ferenc pápa előre láthatóan a vigília nagy részét ülve kíséri majd térdfájdalmai miatt.
A szertartás végén a gyermekek a bazilikában felállított betlehemben, a jászolban helyezik el a Gyermek Jézus szobrát.
Tavaly karácsonykor háromezer hívőt engedtek be a vigíliára, és akkor még kötelező volt a maszk viselése, azóta viszont eltörölték a járvány óvintézkedéseket.
December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke. Az egyházfő felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, de szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat. Az egyházfő az ukrajnai háború februári kirobbanása óta majdnem minden beszédében érintette a konfliktust, a karácsony előtti felszólalásaiban kitért az energiaválság, az élelmiszerhiány, az infláció problémáira hangoztatva, hogy azoknak súlyos következményei lehetnek Európában éppúgy mint a világ egészében.
Az olasz nyelvű beszéd után latinul Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.
A pandémia óta ez lesz a második karácsony, melyen a pápa a bazilika lodzsájáról mondja el beszédét, melyet olaszok és külföldiek tömege hallgat majd a Szent Péter térről.
Az első keresztény vértanú, Szent István december 26-i ünnepén Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mond rövid beszédet délben.
A Szent Péter tér közepén az Abruzzo hegyeiből érkezett magas fenyő áll, közelében az épületnagyságú fából faragott betlehemmel, mely Friuli Venezia Giulia tartomány ajándéka.
Az idei karácsony üzenetét elsőként Konrad Krajewski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője foglalta össze, mielőtt megérkezett Kijevbe szombaton.
"Azokkal akarom tölteni Jézus születése ünnepét, akik a bombázások alatt szenvednek, fény és fűtés nélkül" - nyilatkozta az egyházfő legközelebbi munkatársaként ismert Krajewski, aki mint mondani szokta Ferenc pápa helyett van jelen Ukrajnában. A háború kirobbanása óta ez az ötödik útja: most áramfejlesztőket és hőtartó ruhákat vitt magával, melyeket a Vatikán gyűjtött össze adományokból.
A Kijevben szolgáló apostoli nuncius Visvaldas Kulbokas a Vatikáni Rádiónak elmondta, biztonságos, robbanások és rakéták nélküli karácsonyt kíván.
A szentszéki államtitkár Pietro Parolin bíboros úgy vélte, nem lát rövid időn belüli megoldást sem az ukrajnai, sem a világban zajló többi háborúra. "A helyzet nagyon törékeny" - jelentette ki Parolin.
A Szent Péter téren a Harry Grab nevű utcaművész installációt állított fel, mely a szent családot, közepén a Gyermek Jézussal a jászolban, egy ketrecben ábrázolja. A ketrec tetejét szöges drótra emlékeztető fénysor díszíti. Szűz Mária és Szent József kis méretű szobra a tengeren átkelő migránsok narancssárga mentőmellényét viseli. A Jézus születését hirdető angyal kezében tartott szalagon a Welcome to Europe (Üdvözöljük Európában) felirat olvasható.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.