Hírek
2022. Március 14. 06:00, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
A lengyel elnök: Putyin politikailag már elvesztette a háborút, és katonailag sem áll nyerésre
A lengyel államfő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök politikailag már elvesztette az ukrajnai háborút, és katonailag sem áll nyerésre.
Andrzej Duda a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva úgy fogalmazott: az ukrajnai orosz invázió a második világháború óta nem látott méretű hadművelet, és az orosz haderő elsöprő túlerőben van az ukrán hadsereghez képest, jelenleg mégsem képes győzelmet aratni.
Arra a kérdésre, hogy Putyin elszánhatja-e magát vegyi fegyverek bevetésére, ahogy attól egyes nyugati szakértők tartanak, Duda azt mondta: az orosz elnök "bármit bevethet", mert nagyon nehéz helyzetbe került.
Arra a felvetésre, hogy tömegpusztító fegyverek bevetése esetén a NATO-nak be kellene-e avatkoznia, a lengyel elnök kitérően azt mondta: mindenki reméli, hogy Putyin semmiféle ilyen eszközt - sem vegyi, sem biológiai, sem nukleáris fegyvert - nem használ. Ha azonban ez mégis bekövetkezik, az fordulatot jelentene, és a NATO-nak komolyan el kellene gondolkodnia a további teendőkön, mert ez már veszélyes helyzetet teremtene nemcsak Európa, nemcsak a szűkebb közép-európai térség, hanem az egész világ számára - mondta Andrzej Duda.
Arra a kérdésre, hogy a lengyel légierő MiG-29-es harci repülőgépeinek esetleges átadása Ukrajnának milyen hatást gyakorolna, a lengyel államfő úgy fogalmazott: ez nagyon érzékeny ügy, és különböző vélemények hangzottak el arról, hogy Lengyelország átadja-e Ukrajnának ezeket a gépeket vagy sem.
Duda kijelentette: a lengyel közvéleményt komoly félelemmel töltötte el ez a terv, mivel Oroszország világossá tette, hogy hadüzenetnek tekintené a lengyel MiG-29-esek átadását Ukrajnának.
A Varsó által korábban felvetett elképzelés alapján Lengyelország összes MiG-29-es típusú vadászgépét áttelepítette volna a németországi Ramsteinben működő NATO-támaszpontra, és az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátotta volna azokat.
Az amerikai védelmi minisztérium azonban elutasította ezt a felajánlást, azzal az indokkal, hogy a terv erőteljes reakcióra késztethetné Oroszországot, és ez növelhetné a NATO és Oroszország közötti katonai eszkaláció lehetőségét.
A vasárnapi BBC-interjúban a lengyel elnök is azt mondta, hogy harci repülőgépek átadása, vagy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kérésének teljesítése, hogy a Nyugat létesítsen repüléstilalmi övezetet Ukrajna légterében, ahhoz vezethetne, hogy NATO-repülőgépeket kellene Ukrajna légterébe vezényelni. Ennek valószínűsíthető következményeként a NATO légiereje közvetlen konfrontációba kerülhetne orosz harci repülőgépekkel, és ez akár a harmadik világháború kitörését is jelenthetné - mondta Andrzej Duda a vasárnapi BBC-műsorban.
A repüléstilalmi övezet kialakítására vonatkozó ukrán kérés a háború kezdete óta többször is elhangzott, de a nyugati vezetők rendre egyértelművé tették, hogy erre nem kerülhet sor, mivel ilyen intézkedés a háború súlyos, egész Európára kiterjedő eszkalációjának kockázatával járna.
Ben Wallace brit védelmi miniszter a BBC rádiónak nyilatkozva a minap szintén azt mondta: az ukrajnai repüléstilalmi zóna deklarálása óhatatlanul ahhoz vezetne, hogy a NATO légierejének orosz harci gépeket kellene lelőnie nyílt légi összecsapásokban.
A brit fegyveres erők vezérkari főnöke, Sir Tony Radakin tengernagy ugyancsak a BBC-nek nyilatkozva a minap kijelentette: a Nyugatnak mindenképpen el kell kerülnie a háborút Oroszországgal, mert egy ilyen háború a mostani rettenetes helyzetnél is még rosszabbat teremtene. "Semmit nem akarunk kevésbé, mint a háborút Oroszországgal" - fogalmazott a brit vezérkari főnök.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.