Hírek
2019. Augusztus 30. 15:05, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Korrupció miatt tartóztattak le egy adóellenőrt
Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik adóellenőrét és társát le is tartóztatták
– közölte Keresztes Imre főügyész pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az adóellenőr és társai abban állapodtak meg, hogy adóhatósági vizsgálat alá eső gazdasági társaságok vezetőitől pénzt kérnek adóigazgatási eljárások jogellenes befolyásolásáért. Annak érdekében, hogy a cégvezetőket ne marasztalják el, a megállapított adóhiány, illetve a várhatóan ugyanakkora összegű – legtöbbször milliós nagyságrendű – bírság felét kérték el a vállalkozóktól.
A Központi Nyomozó Főügyészség az együttműködő szervekkel ezen a héten tizenkét helyszínen tartott kutatást, gyanúsítottként tizenegy embert hallgatott ki, akik közül hárman tettek beismerő vallomást.
Az adóellenőr, valamint egy társa letartóztatását elrendelték, az egyik gyanúsított tudomásul vette a döntést, míg a másik megfellebbezte azt, és az ügyész is fellebbezést jelentett be annak megállapítása érdekében, hogy a bűnismétlés lehetősége is fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye mellett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.
2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek
Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!
2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek
Egyre több vasutast ér atrocitás
Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.