Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2015. Május 07. 12:00, csütörtök | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Lajkó Imi: A legjobbat szeretném kihozni magamból

Lajkó Imi: A legjobbat szeretném kihozni magamból

Interjú Lajkó Imivel a június 14.-én megrendezésre kerülő Kecelringi autocross verseny előtt.

Április 19-én elkezdődött számodra a 2015-ös autocross versenyszezonod. Miként sikerült az első versenyed?
- Már izgatottan vártam az első verseny napját. Kicsit nehezen indult a napunk, mert mindjárt az időmérő első körében le állt az autó, de szerencsére csak egy apró gyújtás hiba volt.
Az elő futamok aránylag jól sikerültek. Lettem harmadik is, második is, első is. A döntőre én választhattam elsőnek pozíciót. Jól sikerült a rajtom, az első kanyarban sikerült megőriznem az első helyemet és utána csak védekezni kellett, ami sikerült is a verseny végéig. Nagyon élveztem a futamokat nagyon erős versenytársaim voltak a pályán, akik egyben a barátaim is.
Köszönöm nekik is ezt a szép napot!

Mesélnél a KecelRing pályáról, ha jók az értesüléseim, egy megújult pályát találnak majd a kilátogató versenyzők és a szurkolók.
- A Keceli pályában vannak gyors, tempós részek, amit a tudomásom szerint a nézők nagyon élveznek és vannak technikás kacskaringós részek is, ami nem könnyíti meg a versenyzők dolgát.
Egyébként rendkívül nehéz rajta előzni, de könnyen lehet hibázni is.

Hány kategóriában várhatók az indulók, és a 2015-ös versenynaptárról is tudnál bennünket tájékoztatni?
- Tudomásom szerint 8 kategória várható. A következő versenyünk június 14. Kecelen lesz, amin hasonlóan izgalmas futamok várhatók, mint a legutóbbin. Utána elmegyünk július 5 én Mélykútra, ami egy teljesen új pálya most lesz ott másodszor autocross futam. Azután ismét Kecelen augusztus 23. és végül október 18 szintén Kecel. De meg találnak minket a szurkolók és versenyzők a Facebookon is a Kecel Ring Amatőr Autócross oldalon.

Az utolsó versenyed óta történtek-e fejlesztések az autón?
- Fejleszteni nem fejlesztettünk, de azon dolgozunk, hogy megbízható legyen az autó. Ez technikai sport, ami tud meglepetéseket okozni.

Milyen eredményt vársz magadtól?
- A legjobbat szeretném kihozni magamból és az autóból, de hasonlóan szoros és izgalmas versenyre számítok az ügyes versenytársaimnak köszönhetően.

2015-ös versenyzői terveid?
- Ha az autó is úgy akarja, akkor célom a dobogón állni minden versenyen. Különösen nagy terveim nincsenek, csak az a fő, hogy a nézők élvezzék a futamokat és persze mi is.

Támogatóid? A családom, a barátaim, és a szurkolók.

Szurkoljunk Iminek a június 14.-én megrendezésre kerülő Kecelringi autocross versenyen közösen!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.