Hírek
2020. Március 11. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: varpalotaihircentrum.hu
Letették az épülő várpalotai uszoda alapkövét

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Darnyi Tamás és Wladár Sándor olimpiai bajnok úszók társaságában tették le szerdán délelőtt az új várpalotai tanuszoda alapkövét.
Ünnep a mai nap, mint mindegyik, amikor egy sportlétesítmény építése megkezdődik. Aligha kétséges, hogy egy Csik Ferencről elnevezett parkban lennie kell egy uszodának, hiszen a magyar sport egyik legnagyobb egyéniségéről beszélünk, aki a 100 méteres gyorsúszásban aratott 1936-os olimpiai győzelmével hatalmas tettet hajtott végre. Csik Ferenc azonban nem csak bajnokként, hanem büszke családapaként, elkötelezett orvosként és tanítóként is példaképként állítható elénk. Nem véletlen, hogy annyi iskola, közterület és díj viseli a nevét. Lánya, Csik Katalin Test és lélek harmóniájában címmel írta meg édesapja emlékezetét, amely tökéletes üzenet valamennyi generációnak arról is: mit jelenthet a sport, az úszás mindannyiunknak – mondta el a várpalotai ünnepségen Szabó Tünde.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: az új létesítmény jól szolgálja majd a kormány azon szándékát, hogy a fiatalok az úszástanulás által figyelmet, fegyelmet is tanuljanak.– A várpalotaiak több évtizedes álma egy uszoda, ami most valósággá kezd válni. Ennek fontos mérföldköve a mai nap, amikor egy időkapszulával üzenünk az utókornak. Köszönettel tartozunk a magyar kormánynak a támogatásért, a források biztosításáért, az állami szervezeteknek, akikkel eddig is jól dolgoztunk együtt, s a jövőben is együtt fogunk működni velük az álmunk megvalósítása érdekében. Emellett köszönöm országgyűlési képviselőnk, Kontrát Károly állhatatos kitartását, hiszen sokat küzdött azért, hogy eljussunk a mai napig. Elődeink a Jó Szerencsét Bányász Olvasókör jóvoltából közadakozásból építették meg az egykori várpalotai uszodát, ahol aztán Csik Ferenc készült fel sikerrel az 1936-os berlini olimpiára, s ért el világraszóló sikert. Ezért is viseli az ő nevét a park, ahol állunk, s ahol megépül az új várpalotai uszoda – mondta el a meghívott vendégek, köztük olimpiai bajnok úszók előtt Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere.A létesítmény a régi 8-as úttal párhuzamosan helyezkedik majd el, s Makovecz-típusterv alapján épül.
Ami a méreteket illeti, a nagy medence 25 méter hosszú, 15 méter széles és 1,90 méter mély lesz, s kialakítanak majd egy tanmedencét is az úszást még csak tanuló gyermekeknek. A nappali órákban a fiatalok úszásoktatását szolgálja az intézmény, azonban a kora reggeli, az esti, illetve a hétvégi időszakban bárki használhatja majd a várpalotai uszodát. Nemcsak az építés, hanem a létesítmény fenntartása is a magyar állam feladata lesz majd.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 02. 09:55, szerda | Helyi
GARÁZDASÁG KISSZŐLŐSÖN
Az ajkai rendőrök három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a 28 éves férfi letartóztatását is kezdeményezték.
2025. Március 25. 10:07, kedd | Helyi
ELTŰNT KÁLLAI-SÁRFFY NÓRA, KERESSÜK!
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány megtalálása érdekében.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Március 07. 10:23, péntek | Helyi
LEZÁRT AKTA: FÜVES CIGIT SZÍVTAK A PARKOLÓBAN
Mindhárom fiatal élt az elterelés lehetőségével.