Hírek
2023. Augusztus 29. 15:17, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Olaszországban minden korábbi rekordot megdöntött az érkező migránsok száma
Az olasz miniszterelnök szerint kormánya migrációs politikája jó irányban halad, de további szigorításra van szükség. Az év eleje óta több mint 113 ezren kötöttek ki az olaszországi partokon, ami már túllépte a tavaly egész évben regisztrált érkezéseket a belügyminisztérium keddi adatai szerint.
Giorgia Meloni a nyári szünetet követő első kormányülésen a migrációs helyzetről is beszélt a miniszterelnöki hivatal hétfő este kiadott közleménye szerint.
A kormányfő, aki egyben a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, hangoztatta, hogy az ország évek óta nem tapasztalt migrációs nyomásnak van kitéve, mindenekelőtt az afrikai Száhel-térségben korábban és a közelmúltban történt események következtében, ami jelentősen megemelte az érkezések számát.
"Nehéz elmagyarázni a közvéleménynek, mi történik" - jelentette ki Meloni. Hangsúlyozta, hogy a migrációs adatok erős emelkedést mutatnak az egy évvel ezelőttiekhez képest. Úgy vélte, hogy a kormánya által követett politikai irány helyesnek bizonyul, vagyis az a döntés, hogy Róma megállapodást köt az egyszerre tranzit- és kiindulási pontnak számító észak-afrikai országokkal.
"Továbbra is ezt az irányt követve magasabb sebességre kell kapcsolni, szorítani a szálakat, világos jelzést kell adni az emberkereskedőknek, és nagyobb együttműködésre van szükség az illegális migrációval szembeni fellépésben" - jelentette ki.
Kiemelte, hogy kormánya gyorsan akar cselekedni az illegális migráció okozta nemzetbiztonsági helyzetet is figyelembe véve.
A belügyminisztérium adatai szerint 2023 eleje óta már több mint 113 ezren érkeztek. A tavalyi év ugyanezen időszakában kevesebb mint 56 ezren, 2021 hasonló időszakában pedig valamivel több mint 38 ezren. Tavaly egész évben 105 ezer feletti volt az érkezések száma. Az ideihez hasonló számokat utoljára 2017-ben mértek, amikor egy év alatt több mint 191 ezren léptek be Olaszországba.
Luca Zaiának, az északkeleti Veneto tartomány Liga-párti kormányzójának korábbi kijelentése szerint nem kizárt, hogy év végéig az érkezések száma megközelíti a 200 ezret.
A legtöbb érkezést eddig augusztus 25-én mérték, amikor Lampedusa szigetére egy nap alatt 63 vízijárművel több mint 1800-an érkeztek.
Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a kikötőkért felelős infrastrukturális és közlekedési miniszter, a Liga vezetője szerint egy újabb migrációs biztonsági intézkedéscsomagra van szükség, azoknak a jogszabályoknak a frissítésére, amelyeket 2018-ban belügyminiszterként vezetett be, és melyeket később az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt közös kormánya eltörölt.
A jelenlegi belügyminiszter, Matteo Piantedosi már szeptemberre szigorítást ígért az olaszországi tartózkodásra nem jogosult migránsok kitoloncolásának felgyorsításával. A Libero napilapnak vasárnap adott interjúban arról is beszélt, hogy módosítani kívánják a bevándorlók életkorának megállapítását is a magukat kis- és fiatalkorúnak vallók esetében, mivel a jelenlegi azonosítási rendszer nagyon lassúnak bizonyul. "Ne pazaroljuk a kis- és fiatalkorúakra szánt forrásokat, azoknak nyújtsunk védelmet, akiknek valóban szükségük van rá" - jelentette ki. Piantedosi emlékeztetett, hogy az év eleje óta több mint 22 ezer felnőtt kísérő nélküli tizennyolc éven aluli érkezett Olaszországba.
Matteo Piantedosi elmondta, a Meloni-kormány nehézségek között ugyan, de továbbra is azon dolgozik, hogy csökkentse vagy teljesen lenullázza az emberkereskedők irányította érkezéseket. Hozzátette, a kormánnyal szemben álló ellenzéki erők "elméletben gyakran azt hirdetik, hogy segíteni kell mindenkit, aki hozzánk akar jönni (..), utána viszont a területi szétosztás miatt panaszkodnak". Arra utalt, hogy a baloldali vezetésű tartományok az utóbbi hetekben többször nemet mondtak a menedékkérők belföldi szétosztására.
Lampedusa szigetén az utóbbi hétvégén a négyszázfős migránstáborban több mint négyezren zsúfolódtak össze: komphajókkal, hadihajókkal és repülőgépekkel szállítják el őket az ország más részeibe.
A tengeri átkeléseket időközben lelassította a Földközi-tenger nyugati medencéjébe is megérkezett viharos időjárás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat