Hírek
2014. Május 14. 11:57, szerda |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Özönvíz és az újonc újra a dobogó tetején

Az elmúlt hétvégén az FIA Túraautó Világbajnokság a WTCC mezőnyével egy versenyhétvégén léphetett pályára a Gender Racing Team a Dunaszerdahely közelében található Slovakiaringen, ugyanis a Hankook – Duna Autó Autós Gyorsasági OB 3-4. futamai a világbajnoki versenyhétvége betétfutamai voltak.
Egészen pontosan részben csak lettek volna, mert a már-már a jobb amerikai katasztrófafilmekbe illő özönvíz szerű esőzés miatt a vasárnapi versenyfutamot sajnos törölni kellett a programból.
A SlovakiaRing az egyik leghosszabb nyomvonalú versenypálya Európában részben rendkívül gyors, részben nagyon technikás szakaszokkal és néhol igen extrém emelkedésű vonalvezetéssel. Ráadásul a csapat két újonc fiatal versenyzőjét, Balogh Zoltánt és Rónai Tamást lehet mondani, hogy rögtön a mély vízbe dobták a körülmények, hiszen az első szabadedzés ahol a pályával való ismerkedés volt a feladat rögtön esőben zajlott. A fiatal versenyzők azonban ismét nagyon fegyelmezetten oldották meg a feladatot minden felesleges kockázatvállalás nélkül ismerkedtek a pályával. Az időmérő edzésre szerencsére javultak a körülmények. A kategóriában a csapat tapasztalt versenyzője Eszenyi László futotta a legjobb időt, míg Rónai és Balogh a negyedik és az ötödik helyről várhatták a rajtot a Formula Renault-s versenyzők között.
Az első versenyfutam szerencsére már teljesen ideális száraz körülmények között zajlott és a Formula Renault kategóriában a Gender Racing Team háziversenyévé alakult. Eszenyi László és Rónai Tamás ugyanis elképesztő csatát vívott a kategória élén a formula autós mezőny közepe táján autózva. A két versenyző többször cserélt pozíciót, és izgalmas küzdelmüket a helyi műsorközlő is Szepesi Gyuri bácsi futballközvetítéseihez hasonlatos vehemenciával és hangulatban kommentálta. A háziverseny végül Rónai győzelmével zárult, ugyanis Eszenyi egy kisebb kicsúszást követően hátrányba került és visszacsúszott a kategória harmadik helyére. Rónai Tamás így élete második formula autós versenyhétvégéjén már második futamgyőzelmét könyvelhette el a kategóriájában.
A csapat legkevesebb tapasztalattal rendelkező újonca Balogh Zoltán is sikeresen teljesítette a futamot. A szabadedzésen, az időmérőn és a versenyen is folyamatosan arra koncentrált, hogy lehetőleg folyamatosan gyorsulva, minél több tapasztalatot gyűjtsön. Nagyon tetszett neki a pálya és a versenyre kitűzött maga elé egy elérni kívánt köridőt, de sajnos ezt a gumik elmelegedése miatt nem tudta teljesíteni, viszont sikeresen, hiba nélkül befejezte a futamot tovább gyűjtögetve tapasztalatait a formula autós versenykilométerei során.
A nagyszerű eredményt hozó izgalmas első futam után a második versenyfutam időmérő edzésén kategóriájukban a Gender Racing versenyzői a második a harmadik és az ötödik időt futották. Rónai Tamás itt ismét gyorsabbnak bizonyult Eszenyi Lászlónál a korábban kialakult kis háziversenyt folytatva futották meg a Formula Renault kategória második és harmadik legjobb idejét, míg Balogh Zoltán az ötödik helyre kvalifikálta magát.
Vasárnap délutánra, aztán ahogy már a fentiekben említettük az özönvízszerű esőzés miatt le kellett mondania szervezőknek a WTCC második futamát és a formula autós kategória versenyét is. Ez a döntés, bár a futamra már felkészült versenyzők és nyilván a nézők számára is nagyon rosszul esett, de a versenyzők biztonsága mindennél előbbre való, különösen a nyitott formula autóknál. Így a formula autós kategória negyedik bajnoki futama a Pannónia-ringen kerül majd megrendezésre, ahol így három versenyfutamban kell majd helytállnia egy hétvége alatt a Gender Racing Team versenyzőinek is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.