Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2017. Január 03. 12:45, kedd | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Rally: Biztató Évzáró!

Rally: Biztató Évzáró!

A Ritmus Ase mindhárom részt vevő párosa bíztató eredményeket ért el a 2016-os év záró versenyén, a Penta Szilveszter Rallye-n.

Bár csak a ketten értek célba, sikeresnek ítélte mindenki a szereplését. A Várkonyi-Makai páros Mitsubishivel az abszolút 16. helyen ért célba, amit ráadásul egy „N” csoportos szabályoknak megfelelő autóval értek el, így talán a legjobb nem R4-es versenyzőként végeztek és lehetett volna sokkal jobb is!

Várkonyi Szabolcs:

Élveztük a versenyt, talán mondhatom, hogy egész gyorsak is voltunk a 2. nap első körét leszámítva. Sajnos első nap megforogtunk, lefulladtunk, így elég sokat bent hagytunk, ennek ellenére a 21. helyen végeztünk első nap, pedig még előznünk is kellett. Másnap picit lassan kezdtünk, aztán kezdtem ráérezni az autóra, hisz összkerekes kocsival nagyon keveset mentem még aszfalton és bevallom, tartottam tőle. Így most jól jöttek az F1-es pálya részei, ahol ráérezhettem az autóra nagyobb kockázat nélkül. A második körben azt hiszem, nem sokat hagytunk benne, ezzel az autóval, ami a szabályoknak megfelelő szűkítővel volt, sokkal gyorsabban nem lehetett volna végigmenni, hiszen azért a ring külsőn nem sok olyan kanyar van, ami a pilótán múlik, inkább egyenesek, ami az autón. Aztán sajnos az utolsó dupla körgyorson, a számomra érthetetlenül magas rajtszámunk miatt szintén utolértünk valakit, aki valószínűleg nem vett észre és nem engedett el, így elég sokat gurultunk mögötte, mert pont a legszűkebb rész elején értük utol. Ahogy számolgattuk, vagy 3 helyet veszítettünk ezzel, mert nagyon szoros volt az állás 4-5 versenyző között. Mindegy, szerencsére nem vérre ment, de azért, aki a rajtszámokat kiadja, előtte körülnézhetne kicsit. Sokat nem pihenünk, alig 2 hét múlva már megyünk a Winter Kovászna Rallye-ra, ahol szintén egy bakancslistás versenyen veszünk részt, fél méteres hóban, nagy szöges gumikkal, ahol már ismét Csányi Boti fog navigálni. Ezúton is szeretném megköszönni „MGR” barátom 3 versenyes navigálását, remekül végezte a dolgát és biztos vagyok benne, hogy 2017-ben is versenyzünk együtt, nem csak buli versenyen!

Makai Gergely:
Ismét nagyon jól érzetük magunkat, ami azt gondolom nagyon fontos része a versenyzésnek, ilyenkor a jó eredmények könnyen jönnek. Az autó aszfalton is fantasztikus élményt ad. A verseny első gyorsasági szakaszát este, lámpasorral teljesítettük a sötétben, ez (is) újdonság volt számomra. A legemlékezetesebb gyorsasági szakasz a 6. / ring külső / amit nagyon pontosan és jó tempóban teljesítettünk. Az eredmény is fontos, bármennyire is "buliversenynek" mondják a Szilveszter Rallyt, abszolút 16. helyen zártunk. Örülök, hogy a három verseny amit egy hónap alatt teljesítettünk nagyon jó hangulatban, eredményekben és emlékekben részesített minket, köszönöm a lehetőséget és élményeket Szabolcsnak, jövőre folytatás várható.

Támogatók: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft.

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Sport

Belga Nagydíj - Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.

2025. Július 27. 09:10, vasárnap | Sport

Döntetlennel kezdte az idényt a címvédő Ferencváros

Vezetett, ám végül csak 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Ferencváros szombat este az MTK otthonában a 228. örökrangadón, a labdarúgó Fizz Liga új idényének első fordulójában.

2025. Július 25. 07:49, péntek | Sport

KL-selejtező - Egygólos előnyben a Paks

A Paksi FC hazai pályán 1-0-ra legyőzte csütörtökön a szlovén NK Maribort a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

2025. Július 25. 07:43, péntek | Sport

Vizes vb - Ezüstérmes a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, amelynek csütörtöki döntőjében 15-13-as vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól.