Hírek
2017. Július 12. 07:28, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Új kategóriát vezet be a katolikus egyház a szentté avatási eljárásban

Ferenc pápa kedden kiadott rendeletével bevezetett egy újabb kategóriát, amelynek alapján valakit a halála után a római katolikus egyház a boldogjai vagy szentjei sorába emelhet.
Az újítás értelmében boldoggá, illetve szentté avatást lehet kezdeményezni olyanok esetében is, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében.
Eddig szentté avatási pert három kategóriában lehetett indítani a katolikus egyházban. Az első kategóriába tartoznak a vértanúk, akiket keresztény hitük gyakorlása miatt öltek meg, a második lehetőség, ha valaki kivételesen erényes keresztény életet élt, hősi fokon gyakorolta a keresztény erényeket, illetve a harmadik - kevéssé használt - kategóriába tartoznak azok a szentek, akik haláluk után hosszú évekig szent emberek hírében álltak.
Ferenc pápa most bevezetett egy negyedik lehetőséget is, amelyet olyan személyekre lehet ezentúl alkalmazni, akik buzgó keresztényként élték le az életüket, és mások megmentése érdekében önként vállalták a korai halált.
Ebbe a kategóriába tartozna például Maximilian (Maksymilian) Kolbe lengyel ferences szerzetes is, aki a második világháború idején az auschwitzi haláltáborban önként jelentkezett egy éhhalálra ítélt, családos fogolytársa helyére, hogy így mentse meg annak életét. Kolbét az éhségkamrában átélt szenvedések végén a nácik mérgező injekcióval végezték ki. Maximilian Kolbe szentté avatási eljárása 1955-ben kezdődött, és - az 1971-es boldoggá avatását követően - 1982-ben honfitársa, II. János Pál pápa avatta szentté.
A Vatikán közlése szerint azoknak a jelölteknek az esetében, akiknek a jövőben az új kategória alapján indulna meg a boldoggá és szentté avatási pere, az eddigi előírásoknak megfelelően szintén szükséges lesz két olyan csoda - rendszerint orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulás - tényének megerősítése, amely az ő személyes közbenjárásukra történt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.