Hírek
2013. Június 26. 15:52, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Zárkatársa bántalmazta, meghalt egy fogvatartott Gyulán
Zárkatársa bántalmazta, és meghalt egy fogva tartott férfi a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, Gyulán június 21-én hajnalban, a feltételezett elkövető ellen eljárás indult - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
A nyomozók kedden gyanúsítottként hallgatták ki B. Sándort.
A haláleset ügyében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a tragédia napján már büntetőeljárást indított, miután felmerült a gyanú, hogy a fogvatartottat két zárkatársa vagy egyikük bántalmazhatta.
A nyomozás eddigi adatai és az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a fogvatartott halála bántalmazásból eredő sérülés miatt következett be. A rendőrség az elhunyttal egy zárkában elhelyezett férfiak közül B. Sándort gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével, a megyei rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntette miatt folytat eljárást ellene.
A 18 éves B. Sándor ellen más bűncselekmények, rablás és életveszélyt okozó testi sértés miatt büntetőeljárás van folyamatban, a bíróság korábban emiatt rendelte el előzetes letartóztatását - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.
2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek
Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!
2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek
Egyre több vasutast ér atrocitás
Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.