Két évtizeddel azelőtt, hogy Enzo Ferrari száját elhagyta volna a sokat idézett mondat, miszerint az aerodinamika azok tudománya, akik nem tudnak rendes motort építeni, már akadt egy Mercedes–Benz, amely végsebesség terén korunk leggyorsabb szupersportautójával is képes volt tartani a versenyt. 1938. január 28-át írtunk, amikor a W125-ös Ezüstnyíl szépen ívelt formáit Rudolf Caracciola laza öltözékben, csupán egy bukósisakkal a kezében megközelítette. Könnyed mozgását mérnökök árgus tekintete követte: munkájuk megmérettetése következett.

Az 5,7 literes, két kompresszor által lélegeztetett V12-es fülsiketítő zaj közepette kelt életre, majd csillapodó alapjárata a vihar előtti nyugalmat sugallta – hamarosan 736 lóerő szabadult el. A szélcsatornában napokig finomított karosszérián megcsillant a felkelő nap téli lágy fénye, majd a következő pillanatban a gép tovaszáguldott a horizont felé. A mindössze 0,157-es légellenállási együtthatójú autónak sok lehetősége nem volt, elsőre kellett bizonyítania. A végletekig kihegyezett motor hőháztartása sok próbálkozást nem engedett: a körülbelül 750 kilogrammos kocsi hűtéséről 500 kiló víz és jég gondoskodott.

Érdekes egybecsengés: mai szemmel a BMW-vesékre emlékeztet a két légbeömlő

Fotó: Mercedes–Benz

A Frankfurt és Darmstadt közötti autópálya-szakasz ideálisan kihalt volt, a W125-tel együtt pedig Caracciola szívverése is gyorsult. A 350km/h sebességet átlépve hősünk másik dimenzióban érezte magát: a legnagyobb sportolók nyugodt, magabiztos koncentrációja vette át az izgalom helyét. Az Ezüstnyíl egy 72 évig megdöntetlen világrekord felé száguldott.

A mérés megvolt, ám az öröm még korai lett volna. A hitelesség jegyében ugyanis visszafelé is teljesíteni kellett az 1 kilométeres mért etapot, a lehető legnagyobb tempóval. A W125 újabb csatába indult, és innen is győztesen távozott: a két futam átlaga 432,7km/h-t adott.

A lehetetlen megkísértése

Fotó: Mercedes–Benz

Aznap reggel 9-kor Rudolf Caracciola és Alfred Neubauer csapatfőnök már az ünnepi reggelijét fogyasztotta a frankfurti Park Hotelben. Egy új nap kezdődött…

…egy új nap, amelynek színe hamarosan feketévé változott. Egy újabb nagy név, Bernd Rosemeyer az Auto Union színeiben ugyanezen rekord megdöntésére vállalkozott. Mielőtt a tragédia bekövetkezett, 429,6km/h tempót sikerült elérnie. Közel volt a cél, így a fokozódó szél ellenére Rosemeyer újabb próbát tett. A legutolsó etapon már erőteljesen balra húzott az autó. Egy ellenkormányzás során, 11.47-kor az Auto Union kitört, a pilóta pedig elvesztette felette az irányítást – az autópályát elhagyva a levegőbe szökkent a versenygép. Rosemeyer eközben kirepült az autóból, és életét vesztette. Emlékét mindmáig sírkő jelzi az A5-ös autópálya 508-as kilométerénél.

Rosemeyer, egy igazi hős

Fotó: Wikipédia