Hírek
2013. Július 24. 15:19, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
A legboldogabb életév a 23. és a 69.
A legboldogabb év egy ember életében a 23. és a 69. esztendő - erre jutottak brit kutatók.
A Londoni Közgazdasági Egyetem 23 ezer, 17 és 85 év közti ember boldogságérzetét vizsgálta. Az eredmény szerint a 23. életév azért jár kimagaslóan jó közérzettel, mert a fiatal még nem szembesült azzal, hogy jövőbeli élettervei túlzott elvárásúak, számszerűsítve átlagosan 10 százalékkal jobbnak várja a jövőt, amint amilyennek az majd bizonyul. A valóság azután kiábrándítóan hat, és ez a kedélyállapot eltart egészen 55 éves korig. Akkor kezd ismét emelkedni a boldogságérzet-mutató, amely azután 69 esztendősen tetőzik. Ekkor 4,5 százalékkal alábecsüli az ember jövőbeli boldogságkilátását, és kellemesen kezd csalódni.
Az egyén felnőttkori boldogságérzet-változásának U alakú görbéjét korábbi tanulmányok is kimutatták. Igen általánosan jellemző az emberre, mivel több mint 50 ország lakosságát vizsgálták a kutatók. Mindemellett egy amerikai akadémiai munka szerzői bizonyítékokat találtak arra, hogy még az emberszabású majmoknál is kimutatható a középkorúság borúja.
A mostani brit felmérés vezetője Hannes Schwandt volt, aki az amerikai Princeton Egyetem tudósa, de jelenleg a londoni egyetemen végez kutatást - adta hírül a Daily Mail című brit lap.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
