Hírek
2014. Január 22. 19:22, szerda |
Helyi
Forrás: InfoPalota
A Magyar Kultúra Napja Várpalotán
1823. január 22-én vetette papírra a Himnusz sorait Kölcsey Ferenc.
"Isten áld meg a magyart" - 1823. január 22-én vetette papírra a Himnusz sorait Kölcsey Ferenc. 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.
A rendezvény nemzeti imánk eléneklésével kezdődött, mely után Dr. Kontrát Károly belügyi államtitkár mondta el ünnepi gondolatait.

Dr. Kontrát Károly
fotó: InfoPalota
A politikus kiemelte, a magyar Himnusz más, mint a többi, hiszen a magyar történelem sebeit hordozza magán. Az egyetemes magyar kultúra köti össze a "világ magyarságát, és a magyarság világát" - fogalmazott.

fotó: InfoPalota
A beszédet követően Hergovics János, a Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója vehette át a Szelestey László-nívódíjat Talabér Márta polgármestertől.

Az idei Szelestey László-nívódíj átadása
fotó: InfoPalota
Ezekután a közönség Huszárik Kata és Nagy Anna, Fény-Játékok című frenetikus előadását csodálhatta meg.

Huszárik Kata és Nagy Anna színművészek
fotó: InfoPalota
A rendezvényt a Szózat felcsendülése zárta, melyet állófogadás követett. Ide azonban már csak az intézményvezetők és a képviselőtestület tagjai voltak hivatalosak.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.






