Hírek
2017. Június 16. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
A pedofil tartalmak bejelentését szorgalmazza az INHOPE szövetség
A pedofil tartalmak bejelentését szorgalmazza a gyerekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő internetes forródrótok nemzetközi szövetsége, az INHOPE, amely Magyarországon tartja zártkörű közgyűlését
- közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel. A hatóság, a közgyűlés társszervezője közleményében azt írta, az INHOPE 45 ország 54 hotline-jának munkáját fogja össze, illetve segíti az új online segélyszolgáltatások létrehozását. A bejelentések nyomán gyakran rendőri akciók indulnak, sikerül azonosítani és kiszabadítani helyzetükből az áldozatokat, és elfogni a tetteseket.
Egy évben több mint 96 ezer bejelentést juttat el az INHOPE az egyes országok rendőrségeinek, ugyanakkor arra híva fel a figyelmet, hogy az internetezőknek nem szabad elmenniük a gyanús jelek mellett, minden egyes bejelentés számít.
A szervezet keddtől péntekig tartó budapesti rendezvényén Karas Monika, az NMHH elnöke köszöntőjében kiemelte: a pedofil tartalmak nem állnak meg az országhatárnál, ezért elengedhetetlen a nemzetközi összefogás. A magyar hatóság elnöke hangsúlyozta, az INHOPE amellett, hogy összehangolt tevékenységével hatékonnyá teszi a tagországok munkáját, lehetőséget kínál a jó gyakorlatok átadására.
Az NMHH online jogsegély-szolgáltatása, az Internet Hotline 2012-ben csatlakozott az INHOPE-hoz, a magyar netezők a www.internethotline.hu oldalon jelenthetik, ha pedofil tartalomba ütköztek a világhálón.
A magyar honlap a világhálón található másfajta jogellenes, illetve kiskorúak számára káros tartalmak bejelentésére is lehetőséget ad kilenc kategóriában a rasszista oldalaktól a személyes adatokkal, fotókkal való visszaélésig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. Június 08. 07:03, hétfő | Belföld
Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten
Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Munkaerőhiánytól tartanak a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása kapcsán
A gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tartanak szakmai szervezetek a vendégmunkások munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Kármán András: bizalmat kapott Magyarország és a jelenlegi gazdaságpolitikai irány a három nagy hitelminősítőtől
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is
