Városlista
2026. június 8, hétfő - Medárd

Hírek

2012. Február 20. 07:29, hétfő | Sport
Forrás: mno.hu / MTI

Aranyat és ezüstöt szállítottak öttusázóink

Aranyat és ezüstöt szállítottak öttusázóink

Kasza Róbert arany-, Marosi Ádám pedig ezüstérmet nyert az öttusázók budapesti fedettpályás idénynyitó versenyén.

A férfiaknál még Demeter Gergely, Demeter Bence és Tibolya Péter is befért az első tíz közé a magyarok közül, míg a nőknél ez csak Kovács Saroltának sikerült, ő hatodikként zárt.

A férfi élmezőny sorrendje nagy versenyben alakult ki, a Syma-csarnokban kialakított pályán a lövészetekkel megszakított futás végén pár méteren belül ért célba az első három helyezett.

A nemzetközi viadalt – melyre vélhetően az olimpia közelsége miatt a vártnál többen neveztek – rendhagyó módon bonyolították le. Szombaton a nők és a férfiak vívását és úszását, illetve a nők lovaglását rendezték meg, vasárnap pedig a férfiak lovaglására, valamint a két kombinációs versenyszámra került sor. Az egyes számok a szokásosnál jóval hosszabb ideig tartottak, mert nem volt selejtező, illetve döntő, így mindenki szerephez jutott az éles versenyben. Ez ugyanakkor a résztvevők számára csak vívásban jelentett komolyabb megterhelést, mert a megszokottnál több ellenféllel kellett asszózni. A szervezők a verseny szerdai felvezető sajtótájékoztatóján többek között éppen azt emelték ki, hogy a felkészülésnek a jelenlegi szakaszában nem is baj, sőt hasznos, hogy ennyit vívhatnak az öttusázók.

„Bíztam benne, hogy mindenki belead apait-anyait, kialakul egy jó verseny, melyben le lehet mérni, ki hol tart. Így történt, vagyis elértük a célunkat” – összegzett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A magyar felnőtt élmezőnyből hiányzott Tóth Adrienn, aki a verseny előtt elkezdett köhögni, illetve csak három számot vállalt a betegségből éppen csak felgyógyult Gyenesei Leila.

Eredmények:
férfiak (54 induló):
1. Kasza Róbert 5988 pont
2. Marosi Ádám 5984
3. Auro Franceschini (olasz) 5984
...7. Demeter Gergely 5916
8. Demeter Bence 5912
9. Tibolya Péter 5896

nők (40):
1. Samantha Murray (brit) 5564 pont
2. Laura Asadauskaite (litván) 5452
3. Katy Livingston (brit) 5420
...6. Kovács Sarolta 5352

mno / MTI

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport

Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.

2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport

Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.

2026. Június 06. 11:49, szombat | Sport

Magyar-finn - Varga duplájával hazai siker

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.

2026. Június 05. 10:00, péntek | Sport

Magyar-finn - Rossi: Szappanos kezd a kapuban

Marco Rossi szövetségi kapitány elárulta, hogy a magyar labdarúgó-válogatottól búcsúzó kapus, Szappanos Péter kezd majd pénteken a finnek elleni barátságos mérkőzésen.