Hírek
2015. Október 15. 10:12, csütörtök |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Autósport: Mindig csak előre!
Azt gondolhatnánk, hogy a Full-Gas Motorsport Egyesület párosa, Spitzmüller Csaba - Bazsó Attila könnyed, tét nélküli tesztversenyként vág neki a szezonzáró 49. Mecsek Rallye-nak,
hisz az már idény közepe felé eldőlt, hogy a kiesések és balszerencsés technikai hibák miatt a Mitsubishis egység nem szólhat bele az év végi dobogós helyezések elosztásába. Nos, aki így gondolja, az téved, hisz Spicit és navigátorát nem abból a fából faragták, aki csak „sétakocsikáznak” egy bajnoki futamon.
Spitzmüller Csaba:
Száz százalékon fogunk teljesíteni! Pontosan azért, mert a jövő évre készülünk, hisz számunkra ez a bajnoki évad már nagyon régen elment. Egyik szerencsétlenségből estünk a másikba, illetve mi is követtünk el hibákat, de a hibákból tanulni kell. Igyekeztük levonni a megfelelő tanulságokat, kitaláltunk új dolgokat, próbáltunk gyorsulni és apró pluszokat hozzátenni a saját és az autó teljesítményéhez. Ez néha sikerült, néha pedig nem. A Mecsek Rallye-n is ennek tudatában fogunk versenyezni, hátha tudunk még gyorsulni! Maximumon fogunk menni, minden egyes pontért és helyezésért kőkeményen meg fogunk küzdeni. Biztos, hogy egy rettenetesen nehéz verseny elé nézünk, főleg ha az időjárás nem lesz hozzánk kegyes. Gyakorlatilag a Mecsek egyik oldalán van a szombati kör két gyorsaságija, a túloldalon pedig a másik két szakasz. A hegy két oldalán pedig nem szoktak megegyezni az időjárási paraméterek, főleg nem októberben. Sokszor versenyeztünk már úgy, hogy két gyorsaságin esett az eső, addig a másik kettőn sütött a nap. Iszonyatosan nehéz lesz egy garnitúra gumival teljesíteni ugyanazt a négy szakaszt. A változó körülmények miatt biztosan nagyon nehéz lesz a mostani Mecsek Rallye! Hosszú futam lesz, gyors pályákkal. Imádom Pécset, és imádom a Mecsek Rallyet, a Magyar Bajnokságban ezen a futamon indultam a legtöbbször, de érdekes módon egy ideje picit balszerencsés vagyok Pécsen. Tavaly jól kezdtünk, abszolút harmadikként fordultunk, de mindjárt a másnapi első gyorsaságin a váltó oda lett - hozzá kell tenni - az én hibámból. Nagyon akartam a sikert, de nem jött össze, talán majd az idén. Azt meg kell még jegyeznem, hogy néha valóban lépést tudunk tartani az R5-ös autókkal, amikor olyan jellegű pályákon versenyzünk, amik nekem is és az autónak is fekszenek, de sokkal többet kell kockáztatnunk, mint a többieknek. Ezért nyilvánvalóan sokkal jobban kell nyúznom a Mitsubishit, sokkal jobban igénybe veszem az alkatrészeit, és ezek a tényezők sajnos visszaköszönnek akkor, mikor a megbízhatóságról beszélünk. Mi abszolút a teljesítményünk határait feszegetjük, az autóét és a magunkét, és ebben általában benne van a hibázás lehetősége, a mi részünkről is, és a technika részéről is. Ezért nehéz felvennünk a kesztyűt a többiekkel, attól függetlenül ez egy nagy és szép kihívás.

Köszönjük a partnereinknek: Tom Market Kft., Still Partner LLC, MSB Zrt., BOBO Kft., Metsys Kft., ER-ONE Kft., Tachográf Control Kft., LGAqua Kft., Jánosik és Társa Kft., Balogh Autóházak Kft., Kompak Trans Hungary Kft., Laczkogumi.hu, Enesco Pro Kft., Hoge.hu, Balogh Autó – Euroszervíz Kft., Dokument Depo., FuvInfo Kft., Origo Pack Kft., GORDIUSZ Prima Gépipari Kft., Valkyr Capital, IPPON Energy., EGK., Vámosi Autójavító, Zsomboly Kft., PENTASZER 2000 Kft., INFOCAFE.hu, Espresso Perfetto, SUARIO Kft., LS Épületautómatika Kft., Logistic Europek Kft., DRAVIT Hungary, Balogh Kárjavítási Központ Kft., Kristály Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., GAMMA-7 Bt., EGO Production
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
