Hírek
2013. Június 29. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Balog Zoltán: súlyos gondok szorítják a felsőoktatást
Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar felsőoktatást a nagyszerű teljesítmények ellenére súlyos gondok szorítják. Balog Zoltán erről a Miskolci Egyetem pénteki tanévzáróján, a gépészmérnöki és informatikai, valamint az egészségügyi karon végzett hallgatók diplomaátadása után beszélt.
Balog Zoltán versenyképes, hatékony, fenntartható, rugalmas felsőoktatás szükségességéről beszélt, a diploma fontosságáról pedig azt mondta: nagyon sok munka, erőfeszítés van mögötte. Megemlítette azt is: egyik oldalon túlképzés, míg a másikon hiány van, ezen változtatni kell. A miniszter úgy fogalmazott: a végzett diplomások húsz százaléka olyan munkahelyeken tud elhelyezkedni, ahol nincs szükség diplomára, ugyanennyi fiatal olyan állást talál, ahol más diplomára lenne szükség.
A miniszter kitért arra, hogy "vannak olyan emberek, akik soha nem szereztek, mert lehet, hogy nem szerezhettek diplomát, de mégis több bölcsesség volt bennük, mint némely egyetemi tanárban".
Azt is elmondta: Miskolc, az egyetem és Észak-Magyarország elválaszthatatlanok egymástól, de a Miskolci Egyetem sorsa és jövője "elválaszthatatlan az egész magyar felsőoktatás jövőjétől is".
A tanévzárón a Miskolci Egyetem környezetvédelmi projektjeinek hatékony támogatásáért, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar képzési programjának kibővítése terén nyújtott érdemi segítségért az egyetem díszpolgárává fogadta Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkárt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
