Hírek
2012. Augusztus 25. 14:51, szombat |
Belföld
Forrás: MTI Fotó: Koppán Viktor
Csókakő - Túlzottnak tartja a rendőrségi fellépést a polgármester
Túlzottnak tartja a rendőrség fellépését Csókakő polgármestere. Fűrész György szombaton az MTI-nek azt mondta, tudomása szerint mintegy háromszáz rendőr jelent meg a fejér megyei településen, akik feltehetően azt akarták megakadályozni, hogy az Új Magyar Gárda tagokat avathasson. Úgy tudja, hogy a szervezet egyetlen tagja sem tartózkodik a községben.
A telefonon nyilatkozó Fidesz-KDNP-s polgármester elmondta, a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint műveleti területté nyilvánították Csókakő teljes területét. Vele azt tudatták, hogy a rendőrök belső információk alapján intézkedtek és egy bűncselekményt akartak megakadályozni - tette hozzá.
A rendfenntartók fellépését úgy magyarázta: "állítólag (...) azt gondolták, hogy itt valamiféle gárdaavatás van".
Fűrész György kijelentette, hogy ilyen előkészületekről nem tudott. Véleménye szerint ha az Új Magyar Gárdának ilyen irányú szándékai lettek volna, arról valószínűleg az önkormányzat is értesül, hiszen tőlük kell területfoglalási engedélyt kérni. Hozzátette, úgy tudja, hogy jelenleg az Új Magyar Gárda egyetlen tagja sem tartózkodik Csókakőn.
A rendőrségi intézkedéseket ismertetve jelezte, hogy azok teljes útzárat jelentenek, ugyanis csak a lakcímigazolvánnyal rendelkezőket engedik be a településre. Mint mondta, a település kihalt, az átmenő forgalom megszűnt, több turistát és üdülőtulajdonost is visszafordítottak a község határainál.
Kitért arra is, hogy körülbelül háromszáz rendőr van jelen a településen. Hozzátette, úgy látta, hogy rabomobilok is érkeztek, illetve a parkoló autókban rohamrendőrök is ülnek. Elmondta, hogy a Nagy-Magyarország teret a rendőrség lefoglalta, ott alakítottak ki egy úgynevezett műveleti pontot, ahonnan a móri rendőrkapitány irányítja a rendfenntartókat.
A polgármester túlzottnak tartja a rendőrség által alkalmazott erőt és úgy értékelte, hogy elegendő lett volna egy járőrpárt és őt bevonni, mert akkor "pillanatok alatt a végére jártunk volna, hogy készül-e valami". Ha így a bűncselekményre utaló adatokhoz jutottak volna, a járőr még akkor is beszólhatott volna erősítésért - vélekedett Fűrész György.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
