Hírek
2019. Augusztus 30. 16:06, péntek |
Sport
Forrás: mti - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Eddig több mint egymilliárd forintot keresett az FTC
A Ferencváros eddig több mint egymilliárd forintot keresett azzal, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából indulva bejutott az Európa-liga csoportkörébe.
Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a magyar klub a BL-selejtező első három körében összesen 1,14 millió eurót (376 millió forint) gyűjtött, az Európa-liga-főtáblára jutásért pedig további 2,92 millió eurót (964 millió forint) kap.
A második számú európai kupasorozat csoportkörében minden győzelemért 570 ezer eurót (188,2 millió forint), és minden döntetlenért 190 ezer eurót (62,7 millió forint) fizet az UEFA. A csoportgyőztesként továbbjutó csapatok 1 millió eurót (330 millió forint), a második helyen továbblépők 500 ezer eurót (165 millió forint) kapnak. A klubok bevételét a jegyeladásból befolyó összeg és a televíziós közvetítési díjak is gyarapítják.
Az Európa-liga összdíjazása a mostani szezonban 560 millió euró (185 milliárd forint).
A MOL Fehérvár FC az előző idényben több mint 10,5 millió eurót (3,4 milliárd forint) keresett azzal, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójából átkerült az El-csoportkörbe, majd ott a harmadik helyen végzett.
A 2019/20-as csoportkör sorsolását 13 órakor tartják Nyonban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
2026. Június 06. 11:49, szombat | Sport
Magyar-finn - Varga duplájával hazai siker
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.
