Városlista
2026. június 8, hétfő - Medárd

Hírek

2021. Április 28. 19:07, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Életük legjobb eredményével kezdték az évet

Életük legjobb eredményével kezdték az évet

Pályafutása eddigi legelőkelőbb eredményét érte el a magyar Országos Rally Bajnokság szezonnyitó futamán a Csomós Miklós – Nagy Attila páros.

Függetlenül attól, hogy bő egy héttel a verseny után még mindig nem tudni pontosan annak pontos végeredményét.

Izgatottan és óriási célokkal vágott neki az idei évnek a Borsod Talent Motorsport Egyesület fiatal párosa. Nem titkolták, hogy 2021-ben életük első futamgyőzelméért dolgoznak, mely célkitűzésből annak tudatában sem adtak lejjebb, miután kiderült, ezúttal igazi világsztárokkal is meg kell küzdeniük ebben az évben.

Bár a szokásos év eleji tesztet nem tudta teljesíteni a Skoda Fabia R5-tel versenyző csapat, ennek hiánya azonban kicsit sem látszott az I. Boldogkő Ralin nyújtott teljesítményükön. Mikor minden összeállt, folyamatosan a legjobb öt között szerepelt a nevük, ami komoly eredmény a kategóriában mindössze második szezonját kezdő párostól.

„A nap elején sajnos rosszul választottunk gumit, de a második körre már sikerült megtalálni az ideális abroncsokat” – kezdte visszaemlékezését Csomós Mixi. „Számunkra ez a kör volt a legsikeresebb, nagyon jó időket tudtunk autózni. Ezen a három szakaszon összességében a második leggyorsabb magyar páros voltunk! A gumiválasztással az utolsó körre is mellé nyúltunk, ezekhez kell még a rutin és a kilométer, hogy magabiztosabban és jól tudjunk dönteni. Összességében nézve a versenyt, maximálisan elégedettek lehetünk, hiszen a magyar értékelésben a dobogón fejeztük be az I. Boldogkő Ralit. Szeretnénk még tovább gyorsulni, hiszen azért dolgozunk, hogy egyszer mi állhassunk a legfelső fokára!”

Nagy Attila a jó tempó és jó részeredmények mellett higgadtságukat emelte ki a versenyt követően: „azokat a helyzeteket is jól tudtuk kezelni, mikor nem a legideálisabb gumikkal álltunk oda a rajthoz. Pár évvel ezelőtt nem biztos, hogy ugyanígy tudtunk volna ezek tudatában versenyezni. Nagyon jó az összhang a kocsiban, alig várom, hogy újra versenyautóba ülhessünk!”

Nem csak a következő futamra, de a Boldogkő Ralin elért eredményükre is várnia kell még a skodás párosnak, egy fellebbezés miatt ugyanis még nincs hivatalos végeredmény. A magyar értékelésben az már garantált, hogy a TOP3-ban végeztek, ezzel az eredménnyel pedig több, mint elégedettek lehetnek. Folytatás május közepén az Ózd-Eger Rali hagyományos gyorsasági szakaszain!

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, Petrovics Csaba, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, Tau-Trade Bt, Északmagyar Téglaipari Kft, UJGOLD Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, HANKOOK Racing Tires- RTH Versenyabroncs Kft, MOL Racing Kft, Rapidnyomda.

Fotó: Rallye Dream Blog

- Béres Gábor -

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport

Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz

Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.

2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport

Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.

2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport

Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.

2026. Június 06. 11:49, szombat | Sport

Magyar-finn - Varga duplájával hazai siker

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.