Hírek
2021. November 29. 10:01, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - fotók: MTI/Rosta Tibor
Elindult az utasokat szállító tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába.
A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznák létre. A fejlesztésnek a közlekedési mellett nemzetpolitikai vetülete is van, hiszen a határ két oldalán élő magyarokat kötné össze - hangsúlyozta a politikus.
Lázár János (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa szerint a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára.

A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni - hangsúlyozta a politikus.
A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól - közölte a kormánybiztos.
A Stadler által gyártott szerelvények már hibátlanul megtettek 50 ezer kilométert a villamos és vasúti pályákon. December 31-ig a beüzemelési szakasz zajlik majd. A végleges menetrendet március közepére alakítják ki, ehhez várják az utasok véleményét. A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók - mondta a képviselő.
A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. A hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak.

A tram-train vonalán a Stadler által gyártott dízel-villamos hibrid CityLink járművek közlekednek. A járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
