Hírek
2013. Május 16. 10:43, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Eurovíziós Dalfesztivál - Örményország egy legenda dalával indul
Nem túlzás, egy legenda szerepel az Eurovíziós Dalfesztivál idei dalainak szerzői között. Tony Iommi, a Black Sabbath gitárosa írta az Örményországot képviselő Dorians Lonely Planet című dalát. Malmőben a jereváni zenekar énekese és gitárosa beszélt az MTI-nek az együttműködés hátteréről.
Sorrendben éppen Magyarország, ByeAlex előtt mutatja be produkcióját az Örményországot képviselő Dorians az Eurovíziós Dalfesztivál csütörtöki második elődöntőjében.
"Tony Iommival úgy ismerkedtünk meg, hogy a brit zenész részt vett örményországi jótékonysági programokban, Rock Aid Armenia név alatt született egy dal, amely az országot 1988-ban sújtott hatalmas földrengésben összedőlt zeneiskola újjáépítését segítette. Amikor felkértek minket, hogy a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon Örményországot képviseljük, a menedzserünk újra felvette vele a kapcsolatot, és most 65 éves Iommi rövid hezitálás után igent mondott" - idézte fel Gor Sudzsjan, a frontember.
Az 1968-ban alakult és idén júniusban csaknem húsz év szünet után ismét új stúdióalbumot megjelentető Black Sabbath gitárosa, Tony Iommi innovatív, sötét riffjei elképesztő hatást gyakoroltak a heavy metál zenére és együttesek százaira. A Sabbath eredeti formációja - Iommival, Ozzy Osbourne énekessel és Geezer Butler basszusgitárossal - 1997-ben újra összeállt és azóta olykor fellépnek. A Black Sabbath több mint 70 millió lemezt adott el, az 1970-es Paranoid című album a rocktörténelem legfontosabb albumainak egyike.
Gagik Hodavirdi, a Dorians gitárosa elmondta az MTI-nek, hogy a Lonely Planetet egyetlen Black Sabbath-számhoz sem tudná hasonlítani, mert a dalban a Dorians stílusa is benne van.
"Egyfajta elegye ez az ő és a mi világunknak. Olyan rockzene, ami gyorsan a füledbe mászik" - tette hozzá. A Lonely Planet tipikus rockballada, amelyben azért van egy igazi metálos gitárszóló is.
A Dorians énekese kitért arra, hogy a béke üzenetét, amit a dal magában hordoz, a tavalyi bakui versenyen is képviselték volna, de Örményország 2012-ben a biztonsági garanciák hiányára hivatkozva visszalépett az azerbajdzsáni versenytől.
"A Lonely Planet arról szól, hogy a világnak vissza kell térnie az emberi lét természetes alapjaihoz, a szellemi alapú világhoz, és abba kell hagyni bolygónk és egymás tönkretételét, elpusztítását. Ha ezt az üzenetet sikerül átadnunk itt a fesztiválon, már elértük, amit akartunk. A döntőbe jutás csak hab lenne a tortán" - tette hozzá Hodavirdi.
A Dorians 2008-ban alakult, kezdetben a Led Zeppelin számait játszotta, aztán jöttek a saját szerzemények. Angolul és örményül egyaránt írnak dalokat. Az első Dorians-lemez (Fly címmel) 2011-ben jelent meg, az év augusztusában előzenekarként léphettek fel a Los Angeles-i örményekből álló világhírű metálcsapat, a System of A Down énekese, Serj Tankian jereváni koncertjén, de játszottak már Glenn Hughes-zal és Derek Shereniannel (ex-Dream Theater) is.
"Minden, amit Serj és a System alkotott, azzal a világ csak nyert. Forradalmasították a metálzenét" - jegyezte meg a Dorians gitárosa.
A Doriansban Sudzsjan és Hodavirdi mellett Edgar Szahakjan játszik basszusgitáron, Arman Pahlevanjan billentyűzik és Arman Dzsalaljan dobol.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
