Hírek
2018. Június 28. 19:07, csütörtök |
Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Gyengélkedik a brit uralkodó, de az udvar szerint aggodalomra nincs ok
Kissé gyengélkedik a brit uralkodó, de az udvar csütörtöki tájékoztatása szerint nincs ok aggodalomra.
A Buckingham-palota, a 92 esztendős II. Erzsébet királynő első számú londoni rezidenciája közölte, hogy az uralkodó lemondta részvételét a Szent Mihály és Szent György lovagrend alapításának 200. évfordulójára rendezett ceremónián a londoni Szent Pál székesegyházban.
A palota szóvivője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy orvosi vizsgálatra nem volt szükség, és a királynő a terveknek megfelelően elutazik a hétvégére Windsorba, London nyugati határában fekvő legnagyobb vidéki rezidenciájára.
Az udvar illetékese szerint a királynő egészségi állapota nem ad okot semmiféle aggodalomra.
A brit királyi ház valószínűleg csak azért adta ki a csütörtöki közleményt, mert feltűnt volna az uralkodó távolléte a Szent Pál székesegyházban rendezett ceremóniáról, és ez találgatásokra adhatott volna okot. Az udvar egyébként soha nem tesz közzé részleteket a királyi család tagjainak egészségi állapotáról.
II. Erzsébet királynő, aki április 21-én ünnepelte 92. születésnapját, és 66 éve ül az Egyesült Királyság trónján, az elmúlt napokban számos nyilvános hivatalos programon vett részt.
A héten Nagy-Britanniában kánikulai az időjárás, naponta új, 30 fok feletti hőmérsékleti rekordokkal.
A királynő férje, a 97 esztendős Fülöp edinburghi herceg már csaknem egy éve visszavonult a közszerepléstől. Fülöp tavaly augusztus végéig eleget tett az előre egyeztetett programjában szereplő összes hivatalos megjelenési kötelezettségének, utána azonban már nem fogadott el meghívásokat ilyen eseményekre, bár egy-egy alkalommal azóta is megjelent a nyilvánosság előtt.
Az utóbbi években II. Erzsébet királynő is csökkentette kissé munkatempóját: nem tesz már hivatalos külföldi utazásokat, és hazai hivatali kötelezettségei közül is egyre többet átad a királyi család fiatalabb tagjainak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
