Hírek
2020. Január 15. 11:58, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza
A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy nagy létszámú, mintegy 115 000-es állományú kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma
- közölte a hivatal szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki, amely a baromfifélékre veszélyes.
A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, így többek között már elkezdték a fertőzött állomány leölését, valamint kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.
A betegség megjelenésében valószínűleg a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet. A baromfikat jelenleg is kötelező teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni, az almot szintén úgy kell tárolni, hogy ahhoz a vadmadarak ne férjenek hozzá. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással, a fokozott kockázat miatt azonban már most érdemes az állományok zártan tartásáról is gondoskodniuk a gazdáknak - olvasható a Nébih közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
