Hírek
2013. Február 20. 16:19, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Hallgatói lista - Az MSZP kész feljelentést tenni
Az MSZP kész feljelentést tenni a sajtóban megjelent hallgatói listák ügyében az összes illetékes hatóságnál - közölte Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján.
A szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, örülnek, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) azonnali vizsgálatot indított az ügyben. Ugyanakkor hozzátette: ha jól értették, akkor Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke viszont csak abban az esetben látja a maga illetékességét, ha feljelentés születik. Ha erre vár a hatóság, akkor az MSZP megteszi a feljelentést az ügyben az érintett összes hatóság felé - jelezte.
Kérdésre válaszolva hozzátette: egyelőre csak sajtóhírekre támaszkodnak, így elvi álláspontjuk, hogy azt követően tesznek majd ismeretlen tettes ellen feljelentést, amint az első vizsgálati eredmények rendelkezésre állnak.
"Nagy kérdés, hogy hol a pénz, miből zajlott ez az egész, milyen pénzügyi folyamatok vannak, kik vesznek részt benne és kik ezeknek a kedvezményezettjei, mind morálisan, mind politikailag, mind anyagilag" - fogalmazott Szanyi Tobor.
Szavai szerint nem akarnak elhamarkodott véleményt mondani, de amennyiben ilyen súlyos bűncselekmények gyanúját megalapozó tevékenység több éven át zajlik, azt nem lehet véletlenszerűen, csak szervezetten csinálni.
Úgy vélte, "elférne" egy átfogó vizsgálat a pénzek mozgása tekintetében is, arról, hogy az ösztöndíjak és más anyagi források elosztásában érintett hallgatói önkormányzat kiknek hoz kedvező döntéseket, vagyis "mennyi pénz forog ebben az ügyben, amiből egyébként adatbázis építésre is futja".
Elismerte, hogy a különböző politikai pártok - köztük az MSZP is - kiemelt érdeklődést tanúsítanak az egyetemi ifjúság iránt, de szerinte a módszerek tekintetében el kell különíteni a közéleti kérdésekre összpontosító politikát, "a politikai hátsó szándékokkal tarkított bűncselekmények világától".
Az atv.hu kedden arról írt: a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki, míg az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy.
Az egyetem azonnali vizsgálatot indított az esetleges hallgatói listák ügyében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. Június 08. 07:03, hétfő | Belföld
Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten
Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Munkaerőhiánytól tartanak a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása kapcsán
A gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tartanak szakmai szervezetek a vendégmunkások munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Kármán András: bizalmat kapott Magyarország és a jelenlegi gazdaságpolitikai irány a három nagy hitelminősítőtől
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is
