Hírek
2012. Február 08. 10:54, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Jogi lépéseket tesz a Videoton FC a keddi Bors-cikk miatt
Jogi lépéseket tesz a Bors című napilappal szemben a Videoton FC annak a keddi cikknek a nyomán, amelyben a hazai futballisták fizetéséről írt az újság.
A székesfehérvári klub a honlapján többek között azt közölte az összeállításra reagálva, hogy az abban foglaltak, a labdarúgóikra vonatkozó összegek, "köszönőviszonyban sincsenek" a tényekkel, a játékosok tényleges fizetése közel sem egyezik a napilap által feltüntetett összegekkel. A honlap hangsúlyozza, hogy az újság a cikkében "a közvéleményt is megtévesztve", a klub megkérdezése nélkül "tényként közöl valótlanságokat".
"A cikk a hamis adatokból téves, félrevezető következtetéseket vont le, mellyel megsértette többek között a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 2010. évi CIV. törvény 13. §-ban foglalt tényszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. A cikkben szereplő valótlanságok felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okoznak klubunknak és játékosainknak. Felháborítónak tartjuk, hogy a napilap mindenféle következmények nélkül írhat inkorrekt cikkeket, felelőtlenül visszaélve a rendelkezésére álló eszközökkel. A Videoton FC a Bors napilappal szemben megteszi a jogi lépéseket" - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a székesfehérvári klub "a jövőben is minden esetben jogi utat kíván igénybe venni annak érdekében, hogy a magyar újságírásból száműzze ezt az álláspontja szerint felelőtlen és károkozó magatartást".
A vidi.hu oldalon az is olvasható, hogy a Videoton FC-nél a játékosok teljesítményét veszik alapul a bérek megállapításánál.
A Bors kedden többek között azt írta, hogy a Videoton fizet a legtöbbet a futballistáinak a hazai élvonal klubjai közül. Az újság információi szerint a székesfehérvári alakulat legjobban kereső játékosa a Budapest Honvédtól télen igazolt Torghelle Sándor, aki 25 ezer eurót, azaz 7,3 millió forintot vihet haza havonta, de a legkisebb fizetés is 1,5 millió forint az együttesnél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
