Hírek
2014. Augusztus 26. 06:00, kedd | Belföld
Kizárás az örökségből – mit tehetünk?
Az örökség illetve az abból való kizárás témakörében érdeklődött olvasónk az onlinejogsebesz.hu szakértőinél, akik ezúttal is válaszoltak. Ne feledje, joga van kérdezni!
Kérdés:
Tisztelt Onlinejogsebesz!
Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy az anyósom úgy gondolta, hogy a férjem mivel elköltözött otthonról nem jár neki semmi. Ezért a sógornőmre íratott mindent (pénzt, házat). Azt szeretném megkérdezni, hogy ki lehet-e valakit így zárni az örökségből, hogy semmit se kapjon, minden a másik gyereké legyen. Az apósom 1,5 éve halt meg, de hagyatéki se volt. A sógornőm meg már árulja a szülői házat.
Köszönöm
2014. 06. 23.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Alapvetően abból kell kiindulni, hogy örökségnek csak azt a vagyont nevezzük, amely a halál pillanatában – amely pillanatban beáll az öröklés – az örökhagyó tulajdonában van. Ha tehát az örökhagyó még életében rendelkezik a vagyonról, azaz azt más nevére „íratja” – vagyis feltehetően elajándékozza – akkor arról örökségként nem beszélhetünk, mert az a halál beálltakor már nem lesz meg, így öröklés nem lesz. Ez alól kivételt csak az ún. osztályrabocsátás intézménye jelenthet, amely szerint, ha több leszármazó közösen örököl, akkor mindegyik örököstárs köteles a hagyaték értékéhez hozzászámítani annak az ingyenes adománynak az értékét, amelyben őt az örökhagyó életében részesítette, feltéve, hogy a hozzászámítást az örökhagyó kikötötte vagy a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adta. Ha tehát az örökhagyó esetében ilyen igény felmerül, akkor kérni kell a közjegyzőtől az elhunyt utáni hagyatéki eljárás lefolytatását, amely aztán az erre vonatkozó peres eljárás befejezéséig felfüggesztésre kerül.
A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.
A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon, a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!
Tisztelettel:
dr. Ócsai József
ügyvéd
onlinejogsebesz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
