Hírek
2017. Május 28. 11:18, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Közel 8 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a keddi felhőszakadás nyomán
Közel 8 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz a május 23-i, kedd délutáni felhőszakadást követően: a károk becsült értéke elérheti az 1,2-1,3 milliárd forintot
- tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A legtöbb kárt a felhőszakadás és az azt követő beázás miatt jelentették be az ingatlanok tulajdonosai. Gyakoriak voltak a tetősérülések, illetve panelhézag-beázások is, az első összesítések alapján azonban a legtöbb kárt az alacsonyabban fekvő ingatlanokat, illetve pincéket, garázsokat ért elöntések okozták.
A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy mind területileg, mind időben szokatlanul koncentráltan jelentkezett a csapadék. A káresemények 75-80 százaléka a fővárosban történt, 15 százaléka Pest megyében, és mindössze 5-10 százalékuk az ország többi területén.
Az első összesítések szerint a felhőszakadás egyértelműen a Budapest észak-déli vonalat érintette, a kelet-nyugati kerületekben jóval kevesebb kárt okozott a nagy mennyiségű csapadék.
A kárstatisztikák alapján a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tapasztalatok szerint az utóbbi években a korábbinál gyakrabban fordultak elő szinte monszunszerű esőzések Magyarországon is, amikor az egyébként ilyenkor szokásos mennyiségű csapadék időbeli és térbeli koncentrációt mutatott.
Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május-augusztusi időszak, 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig megközelítette a 70 milliárd forintot.
Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatai alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések.
Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.
A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással.
Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot 15 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük 37-féle típusú szerződés is elérhető - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
