Hírek
2017. Július 07. 17:51, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Közvetlen járat indul New Yorkba és Chicagóba Budapestről
New Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyártól Budapestről a lengyel LOT légitársaság.
Szijjártó Péter a pénteki budapesti bejelentésen azt hangsúlyozta, Magyarországnak versenyhátrányt jelentett, hogy nem volt közvetlen összeköttetése az Egyesült Államokkal, noha az Magyarországon a második legnagyobb befektető.
A külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte, hogy mintegy 1700 amerikai vállalat százezer munkahelyet tart fenn, a két ország közötti kereskedelem értéke pedig meghaladta az 5,5 milliárd dollárt is.
A járat nyitása a visegrádi együttműködést is erősíti Szijjártó Péter szerint. Mateusz Morewiecki, lengyel miniszterelnök-helyettes pedig azt hangsúlyozta, hogy a magyar és lengyel gazdaság fejlődésében közös utak vannak, és az új légi járat is ezt szolgálja. Hozzátette: tovább szeretnék diverzifikálni a gazdasági kapcsolataikat, és egyre több befektetőt szeretnének a régióba vonzani.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt mondta, potenciálisan 160 ezer utasra számíthatnak a piacon évente.
Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, a járatok New Yorkba hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap indulnak és egy nappal később érnek vissza Budapestre, Chicago felé pedig kedden és szombaton közlekednek. Mindkét város felé a tervek szerint dél körül indulnak a járatok és másnap reggel 9-kor érnek vissza Budapestre.
Az útvonalat a LOT Boeing 787 Dreamliner típusú gépével teljesítik majd, a repülőt Budapesten fogják állomásoztatni, és a légitársaság nem zárkózott el attól, hogy magyar személyzetet is alkalmazzon a járatokon.
A gépek 2018. május 3-án indulnak először, 12 tonna árut képesek szállítani.
A bejelentés alkalmából Budapestre látogatott a LOT Boeing 787-es gépe, amelyet vízsugárral köszöntöttek a repülőtéren.
Budapestről Chicago közvetlenül korábban soha nem volt elérhető, New Yorkba pedig legutóbb az American Airlines üzemeltetett járatokat 2012-ben, a Malév februári csődje után azonban október 28-ával kivonultak a magyar piacról. Azóta közvetlen járat nem üzemel a két város között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
