Hírek
2012. Július 10. 13:24, kedd |
Sport
Forrás: MTI
London 2012 - Doppingügye miatt egy magyar atlétát nem neveztek
Pozitív doppingteszt miatt kikerült a magyar olimpiai csapatból egy A szintes atléta.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke az MTI-nek kedden elmondta, a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutattak ki. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint Molnár Zoltán csapatvezető bejelentette, hogy a MASZ elnökének egyetértésével a MOB a sportolót nem nevezte a londoni olimpiára. Így 158-ra csökkent az ötkarikás játékokon induló magyarok létszáma.
Gyulai Miklós jelezte: a MASZ elkötelezett a doppingmentes felkészülés mellett, éppen a napokban tart tájékoztatót az olimpiára utazó atlétáknak a doppinggal kapcsolatos tudnivalókról.
A 20 fős magyar atlétacsapatból kilencen teljesítették az A szintet: Baji Balázs (110 m gát), Erdélyi Zsófia (maraton), Fazekas Róbert (diszkosz), Kálovics Anikó (maraton), Kiss Dániel (110 m gát), Kővágó Zoltán (diszkosz), Márton Anita (súlylökés), Pars Krisztián (kalapácsvetés) és Rakonczai Beáta (maraton).
Július elején derült ki, hogy az evezősöknél Juhász Adrián doppingvétség miatt kikerült az ötkarikás játékokra készülő csapatból, így Simon Béla Széll Domonkossal indul a kormányos nélküli kettesek versenyében. Juhász héthónapos eltiltást kapott.
A vízilabdázóknál Török Béla, a bő olimpiai keret tagja produkált pozitív tesztet, mivel vízhajtó-tartalmú vérnyomáscsökkentőt szedett. A szegedi pólóst fél évre tiltották el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
