Hírek
2012. Január 31. 13:33, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Luxuscikk lesz a sertéshús
Miközben a sertéshús és húskészítmények ára januárban folyamatosan emelkedett, addig az élő sertés felvásárlási ára csökkent.
A szakemberek szerint, a decemberi sertésár-emelés épül most be a bolti árakba. Boltonként ugyan változik a mértéke, de mindenhol sokat drágult a sertéshús kilója, legyen az comb, lapocka vagy oldalas. Ugyancsak sokkal többet kell fizetni a virsliért és a felvágottakért is – írja a Tolnai Népújság.
A kereskedők azt mondják, kénytelenek voltak árat emelni, hiszen az elmúlt hetekben drágább lett az alapanyag. Az Agrárgazdasági Figyelő legfrissebb számában közzétett összegzés szerint az élő vágósertés ára a múlt év januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, míg december 19-én már 390 forint, december végén pedig elérte a 400-410 forintot, ami több mint 35 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az uniós piacokon néhány hete már leállt az élő sertés árának emelkedése, így Magyarországon is erre lehet számítani. Ugyanakkor az Agrárgazdasági Figyelő szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy március végéig még folyamatos húskészítmény-áremelkedés várható, mert az élő sertés árának hónapok óta tartó növekedése csak részben jelent meg az átadási árakban. Március után a szakértők stagnálást valószínűsítenek a sertéshús és húskészítmények árában.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
