Hírek
2019. Október 09. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Megszöktek a javítóintézetből, majd autót loptak fiatalok Zalában
Már többszörösen büntetett 16 és 19 éves fiatal ellen emeltek vádat Zalában, miután megszöktek a nagykanizsai javítóintézetből, autót loptak, illetve buszból és kukásautóból pénzt és üzemanyagot próbáltak lopni
- tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. Pirger Csaba szóvivő közölte, a 16 éves fiúval szemben korábban a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, de újabb bűncselekmények miatt hároméves javítóintézeti nevelésre ítélték, és most is folyik ellene büntetőeljárás. A 19 éves fiatalt a bíróság kétszer közérdekű munka végzésére kötelezte, majd lopás miatt kétéves javítóintézeti nevelésre ítélte.
Tavaly szeptemberben döntöttek úgy, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Telephelyéről megszöknek és hazamennek Szombathelyre. A kerítésen keresztül kijutottak az intézet területéről, majd néhány kilométerrel távolabb találtak egy személyautót lehúzott ablakkal, és benne az indítókulccsal.
A kocsival Keszthelyre mentek, ahol a Volán-telepen akartak üzemanyagot lopni. A drótkerítésen átjutva egy autóbusz ablakán át bemásztak a járműbe, felfeszítették a műszerfalon lévő kasszát, de pénzt nem találtak. Ezután egy szemétgyűjtő gépkocsi tanksapkájának fedelét csavarták le, de nem tudtak belőle gázolajat lopni.
A két fiatal a lopott autóban éjszakázott, majd másnap indultak tovább Szombathely felé, Káld után azonban a rendőrök elfogták őket.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség mindkettőjük ellen jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
