Hírek
2015. Július 08. 11:11, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Nagy meglepetést okozott Karai Kristóf Szlovákiában
Kristóf hétvégén a SLOVAKIA MX & QUAD CHAMPIONSHIPS – MotoCorse cup Lovčicában állt rajthoz a rekkenő hőség ellenére a Quadosok és a Motocrossosok színe java már a versenyt megelőző nap elfoglalták a helyüket a depoban.
Vasárnap reggel a megszokott ütemterv szerint kezdődtek a szabadedzések a tökéletesen előkészített pályán. Néhány kategória után következtet Kristófék szabadedzése, amit már izgatottan várt hisz több szempontból is fontos volt ez számára. A motoron történt változtatásokat kellet tesztelnie amit a korábbi rossz rajtjai miatt kellet módosítani, a rajt előtti izgalmakat kellet megoldania, és nem utolsó sorban a bajnokságban a pozíciójának az előbbre lendítése volt a kitűzött cél. Ugyanis Kristóf az első versenyen elszenvedett bukásából eredően 25 pont lemaradást kellet behoznia. Ezen a versenyen már csak 4 pont hiányzott hogy átvegye a vezető pozíciót a bajnokságban. Így tehát Kristófra több feladat megoldása is várt egyszerre.
Visszatérve a versenyre, a szabadedzés nagyon jól sikerült, már itt felmérte a pályán lévő akadályokat és féktávokat. Majd az idő mérőn mi sem bizonyította ezt jobban minthogy a 3. időt sikerült megszereznie a teljes mezőnyben ezzel kategóriájának első idejét futotta.
Az első futam rajtjához teljes nyugodtsággal állt a rajtrács mögé Kristóf, ami nem mondható megszokottnak tőle. Ezért Édesapja is izgatottan várta a rajt pillanatát, a rajt szinte tökéletesnek mondható hisz Kristóf az élmezőnyben 4.-nek ugrott ki a rajtból és már a második kanyarban a harmadik helyen motorozott a Profik után, amit a leintésig meg is tartott.

A Második futam a taktikai megbeszélések után, Kristóf az előző rajtját is felülmúlva másodiknak jött el a rajtból és már az első lyukas ugrón maga mögé utasította versenyző társát így a teljes mezőnyt is. Ebből a pozíciójából nem is engedett a futam végéig így egy nagyon látványos, átgondolt motorozással, nem csak kategóriáját, hanem a futamot is megnyerte.
Kristóf a hatalmas forróság ellenére is ismételten a maximumot hozta ki magából és így át vette a vezetést a bajnokságban, egyben lazíthat is egy kicsit mivel most egy hosszabb négyhetes pihenő lesz számára. Ezt követően Cseh bajnokságban folytatja a pont vadászatot hisz itt is a bajnoki cím meghódítása a cél.
Köszönet a támogatóknak: Karai Quad Racing Team, RC Media,RC NEWS,
GSM Takács, TS Gastró,KK MotoMedia,HOSCH, Hell KTM Kecskemét, PZS19, Barátok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
2026. Június 06. 11:49, szombat | Sport
Magyar-finn - Varga duplájával hazai siker
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.
2026. Június 05. 10:00, péntek | Sport
Magyar-finn - Rossi: Szappanos kezd a kapuban
Marco Rossi szövetségi kapitány elárulta, hogy a magyar labdarúgó-válogatottól búcsúzó kapus, Szappanos Péter kezd majd pénteken a finnek elleni barátságos mérkőzésen.
