Hírek
2013. Április 16. 13:12, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Női kézilabda BL - Idegenben kezdi a döntőt a Győr
Idegenben kezdi a Larvik elleni finálét a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
Az Európai Kézilabda Szövetség keddi, bécsi sorsolásán eldőlt, hogy a döntő első mérkőzésére május 4-én vagy 5-én Norvégiában kerül sor, míg a visszavágót egy héttel később a Veszprém Arénában rendezik meg.
Ambros Martin együttese múlt csütörtökön drámai küzdelemben, összesítésben mindössze egy góllal múlta felül a román Oltchim Valcea együttesét, így a tavalyi és a 2009-es finálé után ismét döntőt játszhat.
"Az idei BL elődöntők tisztán megmutatták, semmi jelentősége nincs annak, hogy egy csapat idegenben vagy hazai környezetben játszik először - idézte a vezetőedzőt a győri klub közleménye. - A döntő két mérkőzésből áll, tehát 120 perc iszonyúan kemény csatára kell felkészülnünk, hiszen lehet, hogy ennek a 120 percnek az utolsó másodperceiben dől majd el, ki lesz az új bajnok Európában."
A bérlettel rendelkező szurkolóknak elővásárlási lehetőségük van, belépőjüket csütörtöktől szombatig válthatják meg, míg a bérlettel nem rendelkezők részére jövő szerdán kezdődik a jegyértékesítés kizárólag a győri Magvassy Mihály Sportcsarnoknál találtható ETO-shopban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
2026. Június 06. 11:49, szombat | Sport
Magyar-finn - Varga duplájával hazai siker
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.
