Hírek
2017. Június 13. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Országszerte folytatódik a szúnyogirtás
A tervek szerint a hét végéig 193 ezer hektáron végeznek szúnyoggyérítést a programmal megbízott Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) irányításával - tájékoztatta az OKF szóvivőhelyettese hétfőn az MTI-t.
Mukics Dániel közölte: már harmadik hete folyik a szúnyoggyérítés; a szakemberek eddig 108 ezer hektáron végeztek irtást, ezen a héten pedig a tervek szerint 85 ezer hektárt kezelnek majd.
Mint elmondta, az elmúlt hét változékony időjárása miatt több helyen is csúszott a szúnyoggyérítési program. A biológiai lárvagyérítés után a következő napokban megkezdődik a kifejlett szúnyogok elleni védekezés a Balaton térségében. A kezelések többsége a part mentén zajlik légi úton, de több településen földi eljárást alkalmazva is dolgoznak majd.
Megfelelő időjárás esetén a héten kiterjedt kezelések lesznek Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Baranya megyében, Sopronban, a Fertő tó partján lévő településeken, a Szigetközben és több Duna menti régióban is. Továbbá lesz szúnyogirtás Budapesten, a Csepel-szigeten, valamint Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében.
A helyettes szóvivő hangsúlyozta: a katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon melyik településen védekeznek a vérszívók ellen.
Arról is szólt, az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, továbbá idén is van lehetőségük arra, hogy jelezzék a katasztrófavédelem megyei ügyfélszolgálatain, ha a településükön jelentős szúnyogártalmat tapasztalnak.
A szakemberek folyamatosan mérik a szúnyogok egyedszámát, és ha szükséges, a következő hetekben elrendelik a szúnyoggyérítést ott, ahol a helyzet ezt indokolja - közölte Mukics Dániel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
