Hírek
2016. Március 24. 07:47, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Osztrák újság: Sopronban láthatták két hónapja Salah Abdeslamot
Két hónapja Sopronban láthatták Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi terrorakciók egyik főszervezőjét - közölte a Kronen Zeitung című osztrák lap internetes oldala szerdán egy burgenlandi olvasóra hivatkozva.
Az újság írása szerint a szemtanú azt mondta, hogy Salah Abdeslamot egy soproni kávézóban látta még januárban, és ezt egy nappal később a kismartoni (Eisenstadt) illetékes hatóságnak jelentette.
A nő indoklása szerint novemberben aggódva követte figyelemmel a párizsi eseményeket és ismerős volt neki fotók alapján a férfi. A nő elmondása szerint Abdeslam egy másik "arabnak kinéző férfival volt és végig az okostelefonjával telefonált".
Egy nap múlva a szemtanú a kismartoni (Eisenstadt) alkotmányvédelmi hivatalban tett feljelentést, amelyet elmondása szerint a belügyminisztériumnak továbbítottak.
A lap értesülését hivatalos források nem erősítették meg.
A párizsi merényletek egyik főszervezőjének tekintett Salah Abdeslamot pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A korábbi közlések szerint a férfi az ősszel kétszer is megfordult Ausztriában. A terror-elhárítási hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint az osztrák hatóságok a szokásos ügyrendnek megfelelően jártak el, és értesítették erről a belga hatóságokat, azonban nem terrorizmus gyanúja, hanem kisebb bűncselekmény miatt. A hivatal vezetője hangsúlyozta: Abdeslam nem toborzott híveket Ausztriában.
Korábbi beszámolók arról is szóltak, hogy Salah Abdeslam kétszer is elutazott Belgiumból Magyarországra szeptemberben. Szeptember 9-én parkolt le a budapesti Keleti pályaudvar közelében, majd háromnegyed órányi időzés után autójával visszaindult Belgiumba. Szeptember 17-én tért vissza Budapestre, szintén Németországon és Ausztrián át. Két órát parkolt ugyancsak a Keleti pályaudvar közelében, ahová szíriai migránsok ezrei érkeztek. Abdeslam hírek szerint a második alkalommal mások mellett azt a Najim Laachraouit is elvitte kocsival Budapestről Belgiumba, aki a tavalyi menekülthullámmal érkezett az EU-ba Szíriából, akinek a gyanú szerint köze volt a novemberi párizsi merényletekhez, és a legfrissebb, szerdai sajtóhírek szerint ő a keddi brüsszeli terrorcselekmények egyik öngyilkos merénylője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
