Hírek
2012. Szeptember 18. 11:40, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Pécsi egyetemi vesztegetés - Védő híján később indul a tárgyalás érdemi része
Alig egy óra elteltével október elsejére napolta a pécsi egyetemi vesztegetés tárgyalását a Győri Törvényszék kedden.
A vádlottak és védőik számbavétele során derült ki, hogy nincs jelen az elsőrendű vádlott, az egyetem volt gazdasági főigazgatójának egyik jogi képviselője sem, így - mint Bóka Tibor bíró fogalmazott - érdemben nem lehet belekezdeni a tárgyalásba.
Elhangzott: a férfi védelmét vezető ügyvédet a Győri Törvényszék zárta ki a tárgyalásból, egy másik ügyvéd megbízását - saját közlése szerint - jó fél éve visszavonta a vádlott, míg a harmadik hétfői hatállyal mondott fel. Ezzel kapcsolatban a bíró jelezte: az ügyvédi törvény rendelkezései szerint a felmondás 15 napja alatt is el kell látnia a védelmet.
A tárgyaláson volt vádlott, aki az eljárás felfüggesztését, míg más saját ügye elkülönítését kérte. Az MTI információja szerint az előbbi esetben egy alkotmánybírósági beadvány az indok, az utóbbiban az, hogy a szereplőt a harminc vádpont töredéke érinti csak.
Huszonhét ember ellen folyik eljárás költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt, több mint 16 ezer oldalnyi irat alapján. Az április elején benyújtott vádiratban az áll, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által 2010 tavaszán indított nyomozás adatai szerint a vádlottak padjára kerülő emberek bűnszervezetet alkotva, csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.
Pilisi Gábor, az NNI dél-dunántúli régióvezetője azt mondta: a 2010 áprilisát megelőző másfél évben titkos nyomozást folytattak bírói engedélyhez kötött helyiség- és telefonlehallgatással, postai küldemények ellenőrzésével. Mindez megerősítette: "a háttérben korrupciógyanús bűncselekmények vannak".
A Pécsi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője május végén azt közölte az MTI-vel: a táblabíróság elfogultsága indokolja, hogy az ügyet illetékességi területükön kívül tárgyalják. Ezzel kapcsolatban a Kaposvári, a Zalaegerszegi és a szintén az ítélőtábla illetékességi területén működő Szekszárdi Törvényszéket nem keresték meg, miután a Pécsi Törvényszék mellett a Pécsi Ítélőtábla is elfogultságot jelentett be.
A Pécsi Újság.hu múlt pénteken írta meg, hogy az ügy elsőrendű vádlottjának ügyvédjét, a fővárosban praktizáló Papp Gézát kizárták az eljárásból. I. Gábor ügyvédje - mint a lapnak elmondta - más ügyekkel való ütközés miatt nem tudna részt venni mindegyik tárgyaláson, s emiatt a törvényi előírásoknak megfelelően helyettesítésére adott meghatalmazást távolmaradása esetére.
Papp Géza az ügy kilencedrendű vádlottjának képviseletét ellátó Gartner István győri ügyvédet hatalmazta meg helyettesítésére. "Részletesen tanulmányoztuk a vádirati tényállást, és semmilyen érdekellentét, kizáró ok nem merült fel ezzel kapcsolatban" - mondta Papp a hírportálnak. A jogi képviselő a helyettesítésről szóló meghatalmazást augusztus 24-én adta be a Győri Törvényszékre, és szeptember 12-én vette kézhez azt a végzést, amely szerint Gartner Istvánt, valamint őt magát kizárták az ügyből - olvasható a lapban.
A lapnak nyilatkozó Papp Géza azt mondta: a szeptember 18-ra meghirdetett első tárgyalási napon I. Gábor védelem nélkül lenne kénytelen a bíróság elé állni, emiatt pedig el kellene napolni a bírósági eljárás kezdetét. Az ügyvéd hozzátette, a keddi tárgyalást el is napolhatják - ha viszont mégsem ez történne, "az olyan súlyos eljárási szabálysértés lenne, amelyet a strasbourgi emberi jogi bíróság is értékelni fog".
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke még aznap úgy nyilatkozott az MTI-nek: egyértelműen téves döntés született.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
