Hírek
2018. November 14. 16:31, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Fogasy: Nehéz feladat volt
Az abszolút kilencedik helyen végzett Fogasy Gergely és Berendi Dávid a jövő évi magyar Európa-bajnoki futam kandidálóversenyén, a Nyíregyháza Ralin.
A páros a megszokott Peugeot 208 T16 helyett új autóval, egy Skoda Fabia R5-tel állt rajthoz. Az igazi ralipályák és az időjárás viszontagságai mellett tehát még az autó kitapasztalása is kihívás volt a számukra.
„Az előrejelzések szerint sokkal tisztább időjárásra számítottunk, még örültünk is neki, hogy száraz, jó idő lesz, de nem az lett – mondta Fogasy. – Nagyon jó versenyen vehettünk részt, nagyon jó pályákon. A köd, a helyenként nedves, helyenként száraz út is komoly kihívást jelentett, amit azért sokkal jobb lett volna egy olyan autóval teljesíteni, amit már ismerünk.
A Skodával hétfőn volt egy rövid tesztünk, de igazán a versenyen tudtuk kipróbálni. Az érezhető volt rajta, hogy modernebb technika, mint a Peugeot és ha valaki kitapasztalja, akkor gyorsabban is lehet vele menni. A Skoda gyár szerint ehhez kb. kétezer gyorsasági kilométert kell teljesíteni vele. Mi most a tizedénél tartunk.

A Peugeot-nak már minden rezdülését ismerem, de a Skoda még okozott meglepetéseket, főleg akkor, amikor ötödik telin egyszer csak elengedte a hátulját és megforogtunk. Szerencsére az úton maradtunk, és amikor megálltunk, csak egy egyest kellett kapcsolnom és mehettünk is tovább.
Érdekes érzés volt az is, hogy azt gondoltam, könnyebb vezetni a Fabiát, de valahogy a tempót nem érzem benne annyira, mint a Peugeot-ban.
Az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett. Azt gondoltam, hogy hamarabb ráérzek az autóra és jobban tudunk vele menni, de úgy látszik, ehhez több idő kell.

A Mikulás Ralin szeretnénk a tapasztalatainkat tovább gyarapítani.
Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei
Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek
Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely
Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely
Casentino Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 14. hely
Baranya Kupa: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 4. hely
Nova Goricia Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
Nyíregyháza Rali: abszolút 9. hely
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
