Hírek
2017. Szeptember 20. 18:39, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Ismét egy betegség szólt közbe!
Úgy látszik Szlovéniában nincs szerencséje a Ritmus ASE párosának.
A Velenjei verseny után ismét betegséggel küzdött a Várkonyi-Makai páros, azonban amíg ott végig küzdötték a versenyt, itt a 2. napon a feladás mellett döntöttek. Szerencsére a Szilágyi-Váradi páros megvédte a mundér becsületét és sikeresen, a horvát értékelés 2. helyén ért célba.
Várkonyi Szabolcs:
Nagyon csalódott vagyok, hiszen az első napon jól teljesítettünk és adok-kapok alakult ki Gassnerék és köztünk a Mitropa Kupa második helyéért. Nagyon jó volt az autó és élveztünk minden szakaszt. Sajnos már a kifelé indulásunk napján elkezdődött nálam a szokásos nyár végi allergiám, de mivel előző nap ennek még semmi jele nem volt, nem vittem magammal a gyógyszereimet. Sőt, még a pályabejárás alatt sem volt annyira komoly, így nem is hozattam ki őket a szervizcsapattal. Ez nagy hiba volt, a verseny első napjára már alig kaptam levegőt, folyt az orrom, könnyezett a szemem. Itt még annyira nem zavart, de a második napon már olyan szinten igen, hogy a kiállás mellett döntöttem, az egyébként is nagyon kanyargós pályákon nem akartam kockáztatni egy balesetet emiatt. Utólag nagyon sajnálom, hiszen a hátralévő négy gyorson kb. utcai tempóban is megőrizhettük volna a helyünket Gassnerék kiesése után, de nem akartam lassan menni, hisz nem azért megyünk és költjük a rengeteg pénzt. Most imádkoznunk kell és a szerencsére is szükségünk van, hogy megőrizzük a Mitropa Kupa 3. helyét év végén, hisz a hátralévő két versenyen nem terveztünk indulást, mivel nincs szabad kocsi. Meglátjuk, hogy alakul a közeljövő.

Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK - PTI Kft., Sun&Fun Holidays.
Fotó: Ritmus ASE
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
2026. Június 06. 11:49, szombat | Sport
Magyar-finn - Varga duplájával hazai siker
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.
