Az eredmények alapján a most kutatott felszín túlnyomó része az Árpád-kor során beépítetlenül állt, így a templomot és a központi épületeket valószínűleg a ma is álló barokk épületek alatt kell keresni – írja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat sajtóközleményében.

A bencések egykori épületeit és tárgyi emlékeit korábban egyetlen olyan terepi kutatással sem vizsgálták, amelyet kifejezetten tudományos szempontok irányítottak volna.

A legkorábbi időkig visszamenő leletekkel gazdagodott a középkori szerzetesek feltárt hagyatéka. Ez az ezüstpénztöredék a Szent László király idején jelentős birtokállománnyal rendelkező rangos apátság működéséről tanúskodik:

Az ásatáson négy különböző, 11. századból származó, részben vagy teljesen ép temetkezés került elő, valamint rengeteg bolygatott csont, koponya és csontkupac, melyek összességében legalább kétszer ennyi egykor itt elföldelt személyre utalnak. Az elhunytak között volt egy gyermek, egy élete során komoly sérüléseket szenvedett férfi, valamint egy olyan egyén is, akinek sírgödrét sorban lehelyezett kövekkel keretelték.

A temetőrészlet értelmezése felvetette a kérdést, hogy egységet alkotott-e a korábban mintegy 40 méterre nyugat-északnyugatra feltárt harminchárom síros temetőrészlettel. A most feltárt szelvényben lévő sírokról feltételezhető, hogy a bencés szerzetesek nyughelyéül szolgál. A kutatók egyelőre csupán három méter hosszú szakaszon tárták fel a sírokat, így ez még kérdéses.

A feltárt területen kézzelfogható formában ránk maradt legkorábbi építményt is találtak, amelyet egy kősor jelez. Ennek többször megújított padlószintjére omladék borult, ami tűzre utal. Később, a 14–15. század során az épület helyén nagyobb és emeletes épületet alakítottak ki.

Az épület keleti külső falától mintegy 8 méterre keletre egy a többivel azonos észak–déli tengelyű alapfalmaradvány került elő. A fal mellett egy faszenes, kerámia- és állatcsonttöredékben rendkívül gazdag réteg egy olyan szeméthalom részletére utal, ahová főként a konyhai hulladékot szórták ki.

A közlemény azt írja, fontos eredménye a feltárásnak egy keskeny árok előkerülése, melyet a középkor végén kiszórt szemétbe ástak bele. A cölöpárokba számos festett és formára faragott téglatöredék, valamint szintén festett díszű ‒ talán kvádermustrás ‒ vakolt falazókő is került. Az árokba állított cölöpökből régen paliszádfalat alakítottak ki, ami ellenállóbbá tette a monostor kőfalait a tűzfegyverekkel szemben.

A régészeti megfigyelésekből jól kirajzolódik a monostor történetében a 16. század elején végbement drasztikus változás. Az oklevelek adatai alapján 1534-ben Bakics Pál, I. Ferdinánd kapitánya lerohanta az apátságot, az apátot fogságba vetette, a szerzetesek pedig kényszerűségből Pápára költöztek. Az épületegyüttest erősséggé alakították, melynek irányítására várnagyot neveztek ki. A Ferdinánd és Szapolyai János, illetve híveik között dúló belháború idején – tehát jóval a török hódítása előtt – a monostor külső kőfalait megerősítették, a megszentelt épületek némelyikét istállóként hasznosították.

A 16. század után a monostor elhagyatottá vált, és csak a török kiűzését követően indult újra itt az élet. A kutatók újkori vonatkozású megfigyelései több ponton összeegyeztethetők a történeti forrásokból kirajzolódó képpel, azonban egy korábban ismeretlen, félbemaradt építkezés emléke is napvilágra került. Méreteinél és az alapozás mélységénél fogva a falmaradvány valamilyen jelentős, el nem készült épülethez – templomhoz, a rendház egy emeletes szárnyához vagy akár egy toronyhoz ‒ tartozott volna.

A feltárás során a kutatók a középkori monostor épületegyüttesének egészéről is fontos, nagyrészt közvetett adatokat nyertek. Megfigyeléseik alapján a most kutatott felszín túlnyomó része ‒ keleti négyötöde ‒ az Árpád-kor során beépítetlenül állt, azaz feltételezhető, hogy nemcsak a templom, de a középkori rendház magja is kívül esett ezen a területen. Mindezeket Rainer Pál 2010. évi ásatási eredményeivel összevetve megállapítható, hogy a templomot és a központi épületeket jó eséllyel a ma is álló barokk épületek alatt kell keresni.

A terepi munkálatok lezárultával a kutatás egy újabb, feldolgozó fázisába lépett. Ennek során eredmények kiértékelését különböző természettudományos módszerek, többek között az emberi vázmaradványok fizikai antropológiai vizsgálata, a keltezés pontosítására szolgáló szénizotópos vizsgálatok, a talajminták mikromorfológiai elemzése és a terület újabb talajradaros vizsgálata is segítik.