Hírek
2012. Január 08. 14:53, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Sárga és új lesz a mentőautók egyharmada
Az uniós források mellett a szaktárca is segít a cserében, így decemberig 330 öreg jármű helyére állhat be új, vagyis az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint harmada az elkövetkező időszakban újakra cserélődik.
Újakra cserélhetik az év végéig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) autóinak harmadát – jelentette be az OMSZ szóvivője. Mindehhez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága az elmúlt napokban újabb, 1,45 milliárd forintos forrást biztosított az Országos Mentőszolgálatnak, amely a pénzből nagyjából 60-70 mentőautót vehet - tette hozzá Győrfi Pál.
Ehhez a pénteken megjelent Közbeszerzési Értesítőben már ki is írta az OMSZ az első pályázatot, mintegy nettó 354,4 millió forintból 18, B-típusú mentőautóra (a mentőautó B-típusú jogosítvánnyal vezethető). Az ajánlattételi határidő február 14. Az eredményhirdetés időpontja innen számítva a 20. napon, míg a szerződéskötésé az eredményhirdetést követő 10. napon lesz. Január végéig szolgálatba áll 37 korszerű esetrohamkocsi, amelyeket a tárca 849 millió forintos támogatásából vásároltak, a tárca egy másik, 574,5 millió forintos forrásából pedig 23 mentőautó beszerzése már folyamatban van – számolt be a szóvivő.
December végén elindult továbbá az az európai uniós fejlesztési program, melynek 11,5 milliárd forintos forrásából egyéb fejlesztések mellett nagyjából 200 mentőautó megvásárlására lesz lehetőség. Mindez összességében mintegy 330 elöregedett mentőautó kiváltását jelenti, vagyis az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint harmada az elkövetkező időszakban újakra cserélődik - hangsúlyozta a szóvivő.
Tavaly december végén mutathattak be - 2008 óta először - új autókat az OMSZ-nél. Ezek színe már - ahogy Európa sok más országában - sárga, és a járművökön a mentőszolgálat új szlogenje a 'Hivatás az életért' olvasható.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
