Hírek
2016. Október 28. 08:08, péntek | Sport
Tét nélkül…
SOLID Racing Team – Ózd Rally, 2016.10.28-30.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evo. IX
Sűrű volt a SOLID Racing Team elmúlt másfél hónapja. Ennek lezárása a hétvégén megrendezenndő Ózd Rally.
A nyári kényszerpihenő után megpróbáltuk bepótolni a kiesett versenyeket. Úgy látszik ez sikerült. Az augusztusi Baranya Kupa óta sikerült háromszor is versenyautóban ülni. Egyrészt a 43. Croatia Rallyn, két héttel ezelőtt egy MARB futamon és múlt héten a 8. Örömautózás rendezvényen. Így megfelelő lendülettel érkezünk az Ózd Rallyra. Reálisan látjuk a teljesítményünket, ezért megpróbálunk a kategória első felében végezni. Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk, és száraz pályán tudunk majd autózni - fűzte hozzá Kondella Péter.
Két hete volt szerencsénk itt kipróbálni az autót, akkor nedves körülmények között. Remélem, most majd száraz pályák fogadják a mezőnyt. A nézőknek is jobb lenne, ha egész nap nem az esőben állnának. Túl vagyunk a pályabejáráson, ami után azt kell, hogy mondjam, nem fáradt el a kezem a felírásban. Ezek a pályák kevésbé technikásak, viszont annál gyorsabbak. Sok fog múlni a megfelelő helyezkedésen, amiből átmenthetjük a sebességet az egyenesekre. Rohannunk nem kell, az év végi helyezésünk már az év elején elúszott, amikor is Peti térdműtéte miatt kihagyni kényszerültünk jó pár bajnoki futamot. Csak magunkra fogunk figyelni, igyekszünk egy kicsit mindig gyorsulni a hétvége folyamán – tette hozzá Szilassy Arnold

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; RAIKER – ; Gigabit Kft – Next Generation Group; Hetényi Pincészet; Mastersoft Technologies Kft.; Nagy Béla e.v. – liftszerviz; www.raiker.hu; Dokutech Center Kft.; Fest Group Kft.; Ital Logisztika Kft.; EuTrust Szerviz Kft.; Moral-Design Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
