Hírek
2015. Június 17. 11:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Több száz illegális menekült érkezik naponta Magyarországra
Év eleje óta 57 ezren lépték át illegálisan Magyarország határát, naponta több száz ember érkezik, köztük nagyon nagy számban afgán, szír, pakisztáni állampolgárok.
Közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Végh Zsuzsanna elmondta, utóbbiak alapvető célja, hogy eljussanak Nyugat-Európa valamely országába, jellemzően Németországba, hiszen ott nagyszámú afgán és szír közösség él. Hozzátette, ezek az emberek nagyon sok áldozatot hoztak, hogy elmeneküljenek a hazájukból, sokat fizettek, fizetnek az embercsempészeknek, így nem tántorítja el őket az az információ sem, hogy a célországból nagy valószínűséggel visszatoloncolják őket.
A szakember hozzátette, ha valaki illegális határátlépőként érkezik, akkor a rendőrség átadja a menekültügyi hatóságnak. Ott menedékjogi eljárást indítanak, és kijelölik azt a kötelező tartózkodási helyet, ahol a hatóság rendelkezésére kell állnia az eljárás lefolytatásának idejére. Ez a tartózkodási hely valamelyik nyitott befogadó intézmény, az illegális menekültek 90 százaléka ilyen befogadó állomásra kerül.
Ott azonban az érintett - miután menedékkérelmet indított - már a "területen maradás jogát élvezi", így szabadon mozoghat, a befogadó állomást naponta elhagyhatja, csak a házirend szabályait kell betartania. Végh Zsuzsanna szerint ezt az időt használják ki a menekültek, hogy tovább folytassák útjukat más országok felé, azonban a menedékjogi kérelemmel az uniós államok között még nem utazhatnának szabadon, ezt csak az elismert menekültek tehetik meg.
A BÁH főigazgatója szerint a magyarországi befogadó állomások színvonala semmivel sem különbözik más tagállamok intézményeiétől, azonban ezek az állomások mára túlzsúfoltak lettek, ezért volt szükség sátrak, konténerek telepítésére is.
Az idei statisztikai adatok azt mutatják, hogy sokszorosára nőtt tavalyhoz képest azon kérelmek száma, amelyek Magyarországtól a menedékkérők visszavételét kérték. Az más kérdés, hogy a tagállamoknak is szigorítaniuk kell bizonyos gyakorlatukon azért, hogy megvalósuljanak a visszaadások, hiszen ezek az illegálisan érkező menedékkérők szabadon mozognak a tagállamok között - mondta.
Végh Zsuzsanna elmondta, a biztonságos harmadik országok körének meghatározásával megfordul majd a bizonyítási teher, és a menekültnek kell igazolniuk, hogy a magyar szabályok által biztonságosnak mondott állam a menedékkérő számára valamiért mégsem volt biztonságos.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 07:03, hétfő | Belföld
Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten
Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Munkaerőhiánytól tartanak a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása kapcsán
A gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tartanak szakmai szervezetek a vendégmunkások munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Kármán András: bizalmat kapott Magyarország és a jelenlegi gazdaságpolitikai irány a három nagy hitelminősítőtől
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is
2026. Június 07. 13:00, vasárnap | Belföld
Lannert Judit: az iskolai autonómia erősítésére és gyermekközpontú közoktatási irányításra van szükség
Az iskolai autonómia erősítésére, valamint főleg a gyermekközpontúságra és a kompetenciákra fókuszáló közoktatási irányítás létrehozására van szükség
