Hírek
2015. November 21. 06:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Továbbcsökkenhet az áram és a gáz ára
Az áram és a gáz árában is van tartalék, amely további csökkentésre ad lehetőséget - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Makón.
A rezsicsökkentés egyik feltétele, hogy a korábban privatizált áram- és gázszolgáltatók visszakerüljenek állami tulajdonba - mondta Lázár János egy lakossági fórumon.
Jövőre az állam minden háztartásban áramot és gázt tud szolgáltatni - közölte a politikus mintegy kétszáz fős hallgatósága előtt.
A miniszter kitért arra is, a kormány gondolkodik a távhőszektorban is az állami szerepvállalásról. Jelenleg vizsgálja, az önkormányzati tulajdonban álló távhőcégek hogyan teljesítenek. Nem kizárt, hogy az állam távhőszolgáltatást is biztosítani fog - tette hozzá.
A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus elmondta, a 2014-2020 uniós költségvetési időszakban kétmilliárd forint érkezik közvetlenül Makóra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Ebből rehabilitálhatják a leszakadóban lévő Honvéd városrészt.
A 600 millió forintos forrásból érdemi változások érhetők el, ehhez azonban az ott élőknek be kell tartaniuk a játékszabályokat, például rendben kell tartaniuk a saját portájukat. Nemcsak a városnak kell változnia, hanem az ott lakóknak is, hogy a körülmények ugyanolyan rendezettek legyenek mint Makó más körzeteiben - hangsúlyozta Lázár János.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
